2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Jubileumi év beruházások indulásával

2017. február 24. péntek, 15:38
Szerző: Antal Lívia Fotó: AL
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos évnyitó beszélgetésre invitálta a sajtó munkatársait Zalaegerszegen, melyen a kormányhivatal, a megyei kórház, a megyei önkormányzat, a színház, valamint a megyeszékhely önkormányzatának munkájáról, fejlesztési terveiről számoltak be az intézmények vezetői.

Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott többek között elmondta, a bürokráciacsökkentés újabb díjmentes elemei idén országosan a lakosságnak 400 milliós, a vállalkozásoknak 1,2 milliárd forintos megtakarítást hoz. A tíz felújítandó kormányhivatali épületből már hat elkészült. Zalaegerszegen a március 20-a körül felállványozzák TB-székház épületét, ami miatt a lakosság türelmét kérik. A volt Zóna vendéglő rekonstrukcióját illetőn két hét múlva indítják el a közbeszerzési eljárást a kivitelezéshez. A Mindszenty-zarándokközpont projektjében a kormánymegbízott olyan, kormányrendelettel kinevezett személy, akit a hatósági feladatok koordinációjával bíztak meg, tudtuk meg.

Dr. Halász Gabriella, a Szent Rafael Kórház főigazgatója elmondta, a szigorú gazdálkodásnak köszönhetően 2016-ban nem növekedett a kórház adósságállománya, valamint a felhalmozott adósságállomány rendezésére 1,1 milliárd forintot kaptak, így jelenleg nincs tartozásuk. A fenntartó és a kórház is számos fejlesztést tervez, többek között a pózvai pszichiátriai osztály megújítását, az egynapos sebészeti ellátás bevezetését, a rendelőintézet felszereltségének korszerűsítését.

Évnyitó beszélgetés a város és a megye intézményeinek vezetőivel

Besenczi Árpád, Dr. Halász Gabriella, Dr. Pál Attila, Dr. Sifter Rózsa, Vigh László,
Frauenhoffer Márta, a Zalaegerszegi Televízió és Rádió ügyvezető igazgatója,
Balaicz Zoltán,
Horváth Attila, a Zalai Hírlap szerkesztőségi vezetője
 

Zala megyének uniós és hazai forrásokból 23 milliárd forint felhasználására van lehetőség, tájékoztatott Dr. Pál Attila. Amegyei közgyűlés elnöke kifejtette, hamarosan elkezdődhetnek a fejlesztések előkészítései, a közbeszerzések kiírása, melyet követően már a nyár folyamán illetve a következő év elején elindulhatnak a projektet. A megyei önkormányzat az Interreg programban együttműködik a szomszédos országokkal. A két magyar–szlovén projektben partnerségben Vas megyével 2-2 millió eurót nyertek a kerékpár-úthálózat fejlesztésére a határ menti térségben, a magyar–horvát projekt a Nagykanizsa és Letenye körüli településeknek nyújt több fejlesztési lehetőséget.

Besenczei Árpád, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatója örömmel számolt be arról, hogy tavaly rekordszámú (11170 darab) bérletet adtak el, melynek köszönhetően is 70 ezer fölötti nézőszámmal büszkélkedhetnek. A bevételeik tavaly közel 20 millió forinttal meghaladták az előző évit. Az új évad darabjai között kiemelte az Evita musical színpadra vitelét, melyhez fel kívánják újítani a hangtechnikát. Céljuk, hogy tovább növeljék a nézőszámot. Ennek érdekében szeretnék, ha növekedne az Egerszeg-kártya színházjegy-kedvezménye. Mivel nézőszám felét a vidékiek teszik ki, ezért számukra a csoportos beutaztatás kedvezményes megoldásában gondolkodnak.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere elmondta, hogy a TOP-programban rendelkezésre álló 16,8 milliárd forintból az elmúlt év december 31-ig 21 projekt esetében megkötötték a támogatási szerződést, mintegy 8 milliárd forint értékben. A Modern Városok Programban kiemelt státuszt kapott a Mindszenty-zarándok központ létesítése, és hamarosan sor kerülhet az alapkőletételre. Áprilisra elkészülnek az új fedett uszoda kiviteli tervei. Az alsóerdei sport- és rekreációs központ valamint az egyik legnagyobb beruházásként megvalósuló logisztikai központ és konténerterminál projektekben egyeztetések zajlanak. 2017 egyben Zalaegerszeg írásos említésének 770. évfordulója, melyet méltó módon kívánnak megünnepelni. A jubileumi év egyben a jövőt is ígéri, hiszen a város óriási kitörési lehetőséget kapott ezen fejlesztésekkel.

A 40 milliárdos beruházással megépülő járműipari tesztpálya alapkőletételére május 19-én kerül sor – jelentette be végül Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos a legnagyobb jelentőségű beruházást érintő hírt. A kivitelezés első üteme 2018 tavaszára, míg második üteme 2020 végére készül el. A járműipari tesztpályával egy város fog felépülni, ahol óriáscégek végeznek majd kutatás-fejlesztési tevékenységet. Zalaegerszeg számára mindez a harmadik évezredet hozza el. A megyei beruházási szándékok között megemlítette, hogy a lenti Creaton cserépgyár 16 milliárdos bővítést tervez. A cég tevékenységét új út megépítésével kívánják segíteni, melyen a vállalkozás kamionjai is közlekedhetnek a határtérségben.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK