Vezető hírek
Miklosovits 80; illusztrációk és gyógyító képek
Születésnapi kiállítás a Gönczi Galériában
Miklosovits László 1944-ben született Zalaegerszegen, de szülővárosában sajnos nem sok jó dolog érte gyerekként. Előbb édesapját, majd 16 évesen édesanyját veszítette el. Hátrányos helyzetből, szinte a nulláról indul, mégis elismert művész vált belőle – idézte fel az alkotó kezdeti éveit dr. Gyimesi Endre egykori polgármester, a város díszpolgára.
Miklosovits a budapesti Képző és Iparművészeti Gimnáziumban Ujváry Lajos festőművész tanítványaként tanult, majd tagja lett a Képzőművészeti Alapnak, és a Magyar Alkotóművészek Egyesületének. Pályája elején alkalmi munkákat is vállalt – még Németh János műtermében is volt mázelőkészítő. Mivel tehetsége korán kibontakozott, Budapestre költözése után felfigyelt rá a művészvilág, elsőként Nagy László költő. Ezt követően az Élet és Irodalomban jelentek meg rajzai. 1977-ben az Arany János évforduló kapcsán Keresztury Dezsővel is találkozott, és gyorsan kiderült, hogy mindketten zalaegerszegi születésűek. Keresztury még esszét is írt Miklosovits Arany illusztrációiról; jelezve grafikái önmagukban is megállják a helyüket. Nem csoda, hogy évtizedekkel később, mikor a VMK felvette Keresztury Dezső nevét, Miklosovits műveiből rendeztek ünnepi kiállítást.
Az elmúlt hosszú évtizedekben kép és tervezőgrafikusként egyaránt tevékenykedett, de könyvtervezéssel, illusztrálással is foglalkozott már fiatal kora óta. Többek között különféle hetilapokban, folyóiratokban, például az Élet és Irodalomban, a Nimródban és a Rakétában jelentek meg grafikái. Budapesthez és Zalaegerszeghez is ezer szállal kötődik, bár jó ideje Albertirsán él.
A mostani kiállításon látható műveket (melyek jórészt a közelmúltban készültek) dr. Kostyál László művészettörténész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Mint mondta, a „Miklosovits 80” című kiállítás képei meglepetésként szolgálnak, hiszen nemcsak illusztrációkat láthatunk, hanem egy nagyon színes, összetett tartalmú anyagot, mellyel sokat árul el magáról, így a képek bennünk is lelki húrokat pendítenek meg. Fotográfiakat, megbűvölt, átalakított fotókat is találunk a művek között, de olyan festményeket is, melyekbe számítógépes grafikai eljárással „nyúlt bele”. Színezésük szándékosan olyan, mintha negatívba mennének át a képek. Pozitív-negatív hangulatok keverednek bennünk is az alkotásokat szemlélve – fogalmazott a művészettörténész. Mindeközben irodalmi, zenei utalásokkal találkozhatunk a képeken, de a 20. század jellegzetes művészeti irányzatai is feltűnnek (például szürrealizmus, popart).
Miklosovits emellett régi zalaegerszegi emlékképeket is rendszeresen felidéz műveiben. Az 1950-es ’60-as évek városáról korábban egy retro kötete is született; sok kedves belvárosi helyszín és a beat nemzedék jellegzetes figurái is bekerültek a kiadványba. A 80. születésnap alkalmából viszont egy teljesen más könyv készült. A KépBirodalom című kötetet Kiss Gábor nyugalmazott könyvtárigazgató, főkönyvtáros mutatta be az est folyamán. Mint mondta, a küllemére és tartalmára nézve is fajsúlyos mű a grafikusművész Rakéta magazinban megjelent illusztrációit gyűjti össze. Az 1974-től a kilencvenes évek elejéig megjelenő Rakéta magazin egy színvonalas lap volt, mely magyar és külföldi szerzőktől közölt irodalmi műveket. Ezeket több illusztrátor rajzai kísérték. Miklosovits hosszú évekig dolgozott a lapnak, ami nem volt egyszerű feladat, hiszen a magazin hetente jelent meg, így a kéziratokat gyorsan el kellett olvasnia a művésznek, és gyorsan reagálnia is kellett rá a grafika nyelvén. A kötet – mely 88 szerző írásához készült illusztrációkat tartalmaz – mindössze száz példányban jelent meg a Keresztury VMK kiadásában.
Tárlatnyitó végén Miklosovits László (akit mindenki csak Mike-nak hív fiatal kora óta) megköszönte a lehetőséget. Azt is elárulta, hogy születésnapja alkalmából minden számára kedves városban rendez egy-egy kiállítást; jelképesen elköszönve, és összegezve az életművet. Zalaegerszegre az elmúlt öt évben készült színes alkotásait hozta el. A színeket egy betegségnek „köszönheti”, az alkotás ugyanis jót tett neki, visszatért az energiája. Az újabb művek mellet néhány régebbi illusztrációját is elhozta a zalaegerszegi tárlatra.
A kiállítás június 29-ig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligában -
rovatunk hírei
Rekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenOrszágos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElkészült az Egészséges Zalaegerszeg ProgramMagunkat láthatjuk! – Megnyílt a 15. Zalaegerszegi Sajtófotó KiállításDana Puhosh absztrakt képei az Apáczai MK-ban top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Elbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalLezárások az Aranyoslapi forrás mellett