Csipkeverés porcukorból

A D’clinic Studios rezidenciaprogramjának júliusi művészei sem hagyták figyelmen kívül a városban megbúvó, számukra különleges értékeket az itt tartózkodásuk pár hete alatt. En-En See és Vesna Zuzek Ausztráliából (Melbourne-ből) repült a zalai megyeszékhelyre, Federico Cittaro pedig az olaszországi Udinéből érkezett a Pál Katja festőművész vezette alkotótáborba; mely immár bő egy éve működik Zalaegerszegen. A júliusi turnus résztvevői nemrégiben búcsúztak el a várostól, a szokásoknak megfelelően egy zárókiállításon mutatták meg, hogy a helyi ritkaságokból mit tudtak beépíteni alkotásaikba.

Az olasz festőművészt – ahogy hazájában is – a színek inspirálták. Összesen öt színt (ultramarinkéket, vermilion vöröset, citromsárgát, feketét és fehéret) használ alkotásaihoz, amik akrillal készülnek, durva vásznakra. Mivel a festéket hengerrel viszi fel a felületre, azok a vásznon keverednek össze, így jönnek létre a sajátos színvilágú festményei. A művész Zalaegerszeget – az épületek és a fények összhatása miatt – narancssárgának látta; bár mint mondta autóból csak egy ilyen színűt látott az egyhónapos itt léte alatt.

Az ausztrál Vesna Zuzeket több dolog is megihlette. Sokat foglalkozott például az itt élők mindennapi rutinjával, és a helyi közlekedéssel. Olvasott a város történetéről, így az első vasútvonalról is. Tett is egy sétát a Zalaegerszeg-Zalaszentiván szakasz mentén. Az ott talált régi vasúti csavarokat aztán gipszbe öntötte. Sok időt töltött az autóbusz állomáson is. Érdekelte az a kontraszt, ami az emberek napi rutinja (munkába érkezés, hazamenetel), valamint a régen látott rokonok, barátok érkezésének öröme között megfigyelhető. A buszállomás életéről filmet is forgatott, melyet aztán egy régi – szintén a pályaudvarról készült – fényképre vetített rá. Kifejezve így egy régi, álombéli, virtuális kép és a jelen valóságának viszonyát.

En-En Seet a hazai csipkeművészet inspirálta. Még a Göcseji Múzeumba is ellátogatott, ahol Marx Mária etnográfus kalauzolásával tanulmányozta a helyi néprajzi gyűjteményben fellelhető anyagot. Aztán ő is csipkét „vert”, betonra: porcukorból és pirospaprikából kialakítva a motívumokat. Egy szép, ám könnyen szertefoszló szőnyeggé alakítva a műterem padlóját.

A melbourne-i alkotót a tájból is merített itt készült műveihez. Szó szerint, hiszen vízfestékből készült elmosódott, fátyolszerű tájképeit a Hévízi-tó vizével festette. Ebből jött létre a „Beszélgetés a levegővel és a vízzel” című én-sorozata, amit egyfajta vizuális költészetként aposztrofált.

A rezidenciaprogram augusztusban folytatódik, így egy hónap múlva újabb külföldi alkotók művein keresztül gondolkodhatunk el azon, hogy milyen különleges – számunkra nem mindig látható – értékeket rejt a város és a környék.