A tér érzékelése foglalkoztatja

Mi lett a D’Clinic Studios programmal, miért jó Fischer György szobrászművész egykori műtermében alkotni és mi is az a „Random Order”? Többek között erről kérdeztük Pál Katja szlovéniai születésű festőművészt, aki a Ljubljanai Egyetemen végzett.

Geometria és véletlenszerűségek

- A D’Clinic nemzetközi rezidenciaprogram nem szűnt meg, csak szünetel. 2015-ben költöztettem át Lendváról Zalaegerszegre a művésztelepet. Részben azért, mert ott elveszítettem a műtermemet, itt viszont adódott egy jó lehetőség. A világ számos országából érkeztek alkotók, akik néhány hétig itt dolgoztak a városban egy-egy művészeti projekten. Ez részben nagyon jó volt, mert sok alkotótárssal ismerkedhettem meg, bár az kicsit furcsa volt, hogy egyre kevesebb festőművész, és egyre több médiaművész érkezett. Úgy látszik, ez most egy világtrend, ami már a művészeti képzésben is erősen jelen van. Tavaly év végén aztán azt éreztem, hogy elfáradtam. Öt évig működtettem a rezidenciaprogramot, és mellette a saját művészeti munkámra szinte alig maradt idő. Úgy gondoltam, hogy ideje szünetet tartani, hogy újra a festészetre koncentrálhassak. A D’Clinicet azért nem adom fel, a tervek szerint 2018 tavaszától újra érkeznek majd képzőművészek a városba.

- Közben birtokba vetted Fischer György egykori, évekig üresen álló műteremlakását a Pátérdombon...

- Igen, egy évvel ezelőtt sikeresen pályáztam a MANK-nál (Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.) a műteremlakásra. A felújítási munkák miatt viszont csak tavasz óta dolgozom itt intenzíven. Nagyon örülök ennek a műteremnek, mert az eddigiekhez képest itt óriási terek állnak rendelkezésemre. Korábban meg ahhoz is kevés helyem volt, hogy egy-egy készülő alkotást a falra tegyek, és kellő távolságból nézzem meg, hogy működik-e amit kitaláltam.

- Akkor nagyobb méretű munkák is készülnek itt?

- Azok is, de a nagy tér inkább ahhoz kell, hogy több képen dolgozhassak egyszerre, és kifektetve átláthassam azokat. Főleg sorozatokban gondolkodom, és sok idő, meg hely kell ahhoz, hogy az egyes elemek elkészüljenek. Már csak azért is, mert az előkészítés, alapozás nálam nagy hangsúlyt kap. Fára festek, és szeretem a finom, nagyon sima felületeket. Hogy ne is látszódjon az ecsethasználat. Ezt úgy tudom elérni, hogy tíz – vagy még annál is több – rétegben viszem fel a fára ugyanazt a színt. Emiatt hosszú a száradási idő, így közben mindig neki lehet állni egy következő képnek.

- Nem aprózódik el az ember, ha túl sok festményen dolgozik egyszerre?

- Szerencsére nem, mert mire a tényleges festésre sor kerül, már pontosan tudom, hogy mi lesz a képen. Kész koncepcióm van; előtte mindent megtervezek, lerajzolok papíron. A festési fázis ezért inkább olyan, mintha a gyárba, vagy képletesen a futószalagra menne a munka.

- Kétszeresen is geometrikusak ezek az alkotások. Maga a fafelület is egy síkidom, és amit ráfestesz, az is valamilyen geometrikus ábra.

- Mindig a kockából indulok ki, aztán a végén az torzul, borul, vagy épp hiányossá válik. Tulajdonképpen az alakzat, amire festek, és a forma, amit ráfestek, együtt hat. A tér érzékelése foglalkoztat. Az a cél, hogy a végeredmény a nézőben valamiféle térhatást, ha úgy tetszik 3d-s hatást váltson ki. Nem is elsősorban a térhatás hagyományos megjelenítése a fontos, hanem a tér szerkezetének és az érzékelés természetének elemzése, illetve mindezek megjelenítése valamilyen esztétikus formában.

- Mikor van vége egy képsorozatnak?

- Mikor úgy érzem, hogy már csak magamat ismételném, és azt nem szeretném. A színeknek is fontos szerepük van, hiszen mindegyik sorozatnak más az alapszíne. Sok időt töltök azzal is, hogy a megfelelőt kikeverjem.

- Hogy lehet rendszert vinni a véletlenszerűségekbe? Vagyis mi az a Random Order projekt, aminek az egyes részei az Instagramon láthatóak?

- Húúú, ezt kicsit bonyolult elmagyarázni. A lényeg az, hogy benne vagyok egy nemzetközi művészeti csoportban, akik úgynevezett artist book-okat készítenek egymásnak. Vagyis könyveket a saját munkájukról. Tizenheten vagyunk, ennyi példányban kell elkészíteni a könyvecskéket. Azt nem szerettem volna, hogy az én projektem csak abból álljon, hogy az éppen készülő festményeim fotóját beleteszem, ezért kitaláltam valami mást; amihez az alapötletet egy egyszerű, pirosborítós, négyzetrácsos iskolai füzet adta. Ennek 32 oldala van, így találomra kiválasztottam 32 dátumot az évből. Ezekhez pedig kerestem egy-egy feladatot a random-idea.com oldalon. Ez egy weblap, ami játékos ötleteket ad olyan alkalmakra, mikor unatkozunk. Azt mondja például, hogy kosarazzunk, teniszezzünk, építsünk ezt-azt tárgyakból, satöbbi. Megcsináltam a feladatokat, majd az eredményt „lefordítottam” grafikai nyelvre.

- Algoritmusokat készítettél egy művészeti projekthez??!!

- Valami olyasmi! Jelekkel láttam el az egyes eredményeket, vagy részeredményeket és azokat táblázatba rendeztem. Ez végül kiadott egy grafikai mintát. Elképzelni egyszerűbb volt egyébként, mint kivitelezni. Főleg, hogy tizenhétszer kellett megoldani az egyes feladatokat – hiszen egyedi példányokról van szó – de, lassan elkészülök vele. Ha mind a tizenhét művész végez a maga könyvével, szeretnék a munkákból egy kiállítást is rendezni. Talán itt a Páterdombon. Jó lenne, ha a műteremlakás amolyan klubként is működne, kisebb rendezvényekkel, bemutatókkal. Majd meglátjuk mit sikerül kihozni belőle.