Jogunk van-e tudni, hogy szerettek ők?

 Nyáry Krisztián előadása íróink (magán)életéről

Hol van a határ a vájkálás és az ismeretszerzés között, és tényleg csak az életmű azon részeiről szabad-e tudnunk, amiről annak idején az adott író is azt gondolta, hogy a nyilvánosságnak szánja.

Mint ismert, Nyáry Krisztián 2012-től publikálja a Facebookon a magyar írók és művészek szerelemi életéről szóló képes etűdjeit, amivel nagy népszerűségre tett szert, és amikből azóta több könyve is született. Az irodalomtörténész célja az ismeretterjesztés, ám úgy, hogy a tankönyvi életrajzok néha kissé unalmas figurái helyett, a valós, izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati történeteket idézze fel. Esendő, szerethető, hétköznapi emberként (is) bemutatva irodalmunk közismert alakjait. Nézeteinek már a kezdetektől kritikusai is vannak, mert a szakma más képviselői szerint ez a szemlélet felhígíthatja az irodalomtudomány eredményeit. 

Az előadó kifejtette: mindig az idő múlása az, ami feloldja a magánélet és az ismeretszerzés közötti hatart. Vagyis ha időben már kellő távolságba kerülünk egy adott írótól és környezetétől, akkor felhasználhatók azok az írott források, melyek által mélyebben megismerhetjük az írók életét és egy-egy mű keletkezési körülményeit. Vagy a múzsát, aki az ihletet adta egy vers, vagy regény létrejöttéhez. Móricz Zsigmond népszerű művéről, az Árvácskáról például ma is sokan úgy tudják, hogy a főszereplő lányt Csibéről (Erzsébetről), az örökbefogadott lányáról mintázta. Csakhogy a rendelkezésre álló forrásokból ma már tudható, hogy Csibe valójában Móricz szeretője volt. De napjainkban az is sokak előtt ismert, hogy Radnóti Miklós az egyik legszebb szerelmes versét (Két karodban) nem feleségéhez, Gyarmati Fannihoz, hanem szeretőjéhez, Beck Judit festőművészhez írta. Az est folyamán számos hasonló példát hozott, többek között Nemes Nagy Ágnes, József Attila, Kosztolányi Dezső vagy Nagy László életútjából és életművéből.

Nyáry Krisztián elmondta, hogy az elmúlt tíz évben szaporodtak meg a metaszövegek (másodlagos szöveges hagyaték) kiadásai. A levelezésekből, naplókból egyéb hátrahagyott dokumentumokból megismerhetjük az ismert írók, költők emberi oldalát, magánemberi viselkedését. Ezek által hitelesebb lehet egy szerző – és az életműve – mert mint ember, közelebb kerül hozzánk. Az irodalomtörténész úgy látja, ha már kellő idő eltelt, nem baj, ha olyan szövegek is napvilágra kerülnek, melyeket a szerző eredetileg nem a nyilvánosságnak szánt.

Gondoljunk csak például József Attila „Szabad ötletek jegyzékére”, mely nem irodalmi szövegnek készült. Ez az anyag ugyanis a gyógyíthatatlan pszichiátriai betegségben szenvedő költő (sokszor felkavaró és durva) asszociációs írásait tartalmazza. Sokak szerint nem szabadott volna nyilvánosság elé kerülnie, ám József Attila nővérei úgy döntöttek, hogy legyen elérhető. Nélküle ma már kevesebb lenne a költő életműve. A teljes életmű pedig felülírja az életrajzot, vagyis a súlyos betegségből fakadó gondolatait, tetteit (például pszichiáterére, Gyömrői Juditra vonatkozóan). Bármilyen szörnyűségeket is gondolt betegsége miatt, attól ő még József Attila marad – hangzott el.

Az előadó tapasztalatai szerint a metaszövegek megismerése révén a közönség érdeklődése nő egy adott szerző életműve iránt, vagyis az íróink hétköznapi élettörténeteinek ismerete hozzájárul ahhoz, hogy a műveiket is többen elolvassák, vagy újra elővegyék.