Tyúkok, békák esztétikája

Gombos Zsófi és Kiss Ágnes Katinka festőművészeket invitáltuk egy kávéházi beszélgetésre. Nemrégiben mindkettőjüknek nyílt egy-egy önálló kiállítása; Zsófinak lakhelyén, Bakon, Katinkának a Liszt-iskolában. A Zalaegerszegi Szalon csoportos tárlaton pedig szintén láthatott tőlük a közönség néhány frissebb munkát, melyeken – a bevezető után talán már mondani sem kell – az állatok a főszereplők.

Beszélgetés táplálékláncról és „állati” festményekről

Kiss Ágnes Katinka és Gombos Zsófi

Míg Gombos Zsófi kizárólagos „modelljei” a baki házuk udvarán kapirgáló tyúkok, Kiss Ágnes Katinka bármit vászonra visz, aminek köze lehet a tápláléklánchoz. Egyik alkotó inkább realista az ábrázolást illetően – némi iróniával fűszerezve –, a másik színes, kissé szürreális, álomszerű világba helyezi lényeit.

Mi ez a közelítés a természet felé, s milyen munkafolyamatok során kerülnek az állatok a vászonra? – merül fel a kérdés.

- A festészetben mindig is jelen voltak az állatok, e téren nincs semmi újdonság a dologban. A koncepcióm az, hogy zsánerképeket fessek a tyúkokról. De nem a hagyományos értelemben – meséli Gombos Zsófi. A színek, mozdulatok valóságosak, de nincs háttér, nincs árnyék. Csak perspektíva.

- Mintha légüres térben kapirgálnának…

- Igen. Nem lehet tudni pontosan, hogy hol vannak. A csúnya, koszos ól nincs rajta a képeken. Csak a tyúkok elegáns mozdulatai. Mert szerintem nagyon szépek és kecsesek, még személyiségük is van. Pláne mert minden nap látom őket, és gyakran afféle tyúk-animátor is vagyok.

- Hosszú ideig figyeled a modelleket, míg a vászonra kerülnek?

- Inkább gyakran fotózom őket, mert sajnos nem maradnak elég ideig egy helyben ahhoz, hogy precízen meg tudjam figyelni a mozdulataikat. A célom az, hogy ezek az egyszerű lények – amiket aztán később megeszünk – esztétikummá váljanak a képeken. Vagyis, elegánsan megfesteni látszólag jelentéktelen élőlényeket: megadva nekik ezzel a tiszteletet.

Ha lovaitok lennének, akkor azt festenéd? – kérdezi kollégájától Kiss Ágnes Katinka.

- Nem hiszem, mert a lónak már van múltja a művészettörténetben, sőt a lóábrázolások elég gyakran giccsesek is. A tyúkokban több a lehetőség, a humor. A geg.

Gombos Zsófi tyúkjai légüres térben kapirgálnak

- A giccstől én is félek egy kicsit. Néha nehéz megtalálni a határt, hogy mikortól számít annak valami – mondja Katinka.

- Furcsa ezt egy művészeti karon végzett alkotótól hallani…

- Igen, de mostanában nagyon színesnek, nagyon dekoratívnak mondják a képeimet, és emiatt néha elgondolkodom, hogy vajon nem giccses- e amit csinálok. Remélem, hogy nem az!

- Az élénkség és a színes fantáziavilág régebben is jellemző volt munkáidra, ha emiatt aggódsz.

- Persze, meg állatok is voltak a képeken, csak nem ilyen konkrétan, mint most. Viszont amikor még egyetemre jártam, sokkal „koszosabban” festettem. Nem figyeltem rá eléggé, hogy tiszta színeket használjak. Ma már jobban ügyelek erre. Emiatt frissebbek, élénkebbek lettek a képek. A figurák is direktebbek, könnyebben felismerhetők. Viszont úgy vannak elhelyezve, hogy első ránézésre nem vehető észre a képen szereplő összes állat. Ez jó! Ez benne a csel!

- Mennyire bonyolódtál bele a tápláléklánc tanulmányozásába?

- Utánanézek mindennek, de alapvetően túl is lépek a természeten, mert nálam olyan állatok is találkoznak, akik a valóságban nem tudnak, mert nem egy éghajlaton élnek. De, elméletileg megehetnék a másikat: különféle hernyók, lepkék, békák, kaméleonok elevenednek meg.

- Már kész a koncepció mikor leülsz festeni?

- Dehogy! Először csak a színfoltok kerülnek fel több rétegben, aztán jön a konkretizálás, vagyis a figurális dolgok. Olyan alakzatok, amik színben, formában passzolnak. Nekem is rengeteg fotóm van. Szinte mindent megörökítek, amit Marci fiam összefogdos (bogarak, giliszták, lepkék), de az internetről is sok képet töltök le. Ezeket felnagyítom, s megnézem hogyan passzol formailag vagy színben egy-egy elkezdett festményhez. Ha odaillőnek gondolom, csak utána festem rá a vászonra az adott állatot.

- Napjaink képzőművészetét nem éppen a „vissza a természethez” szemlélet jellemzi. A falusi közeg ábrázolása meg pláne nem gyakori. A közönség hogy fogadja a képeiteket?

- A visszajelzések alapján jól. Meg azért időnként vevő is akad – mondja Zsófi. Nekem a falusi lét teljesen természetes dolog, hiszen Bakon nőttem fel, itt is élek. Persze tanulni, dolgozni városba jártam és járok (jelenleg az Ady-iskola művésztanára). De nagyon szeretem a vidéki életet. Az pedig elég inspiráló, hogy reggelente, mikor elhúzom a függönyt, ugyanazt a hátsó udvart látom a tyúkokkal. Ki tudja, talán egyszer majd a tyúkok el is tűnnek a képekről és inkább csak az ólakat, meg az udvart festem meg, a baromfik nélkül. Akkor majd el lehet gondolkodni, hogy vajon hová lettek…?

Tápláléklánc (részlet Kiss Ágnes Katinka egyik nagyméretű festményéből)

- Annyi szép állat él a bolygón, amiket egyáltalán nem ismerünk, hogy nekem kicsit az is célom, hogy ezeket megmutassam, megismertessem az emberekkel – válaszolja Katinka. Sokan meg is kérdezik egyébként, hogy mik láthatók a festményeimen. Talán inspirálom a nézőket arra, hogy rákeressenek az interneten egy-egy élőlényre. Főleg mert ezek az állatok – Zsófi tyúkjaival együtt – nem tartoznak éppen a közkedvelt, „cuki” kategóriába.

A képzőművészek szerint az is lehet egy opció, hogy az ismerős állatokon keresztül magát a festészetet, a művészetet elfogadottabbá tegyék. Mert úgy érzik, hogy sokszor nincs a helyén a szakma. Gondolkodnak egy közös tárlaton is: az „állatos” képeket bemutatva szeretnék, ha minél többen kapcsolatba kerülnének a kortárs művészettel. Szerintük az sincs kellően propagálva, hogy a kiállításmegnyitók ingyenesek és bárki részt vehet rajtuk. Nemcsak egy szűk kör privilégiuma.

Ráadásul egy átlagember ritkán gondol bele, hogy mennyi technikai tudás, anyagismeret („Tényleg, Zsófi, te használsz terpentint? Festőszerrel hígítasz?”), kreativitás, precizitás kell az alkotáshoz.