Tizennyolc évnyi közönségkapcsolat

Az eredetileg orosztanárként dolgozó pedagógus 2000-ben került a múzeum alkalmazásába, de már előtte sem volt idegen számára a közművelődés; sokan az egykori MMIK népművelőjeként ismerték meg. Munkáját többször jutalmazták is: a megyei önkormányzattól Zalai Közművelődésért-díjat, a várostól Zalaegerszegért-díjat vehetett át. Idén pedig a magyar kultúra napja alkalmából kapott elismerő oklevelet közművelődési tevékenységéért. Molnárné Raposa Irénnel ott beszélgettünk, ahonnan tulajdonképpen indult a múzeumi pályája: a skanzenben.

A pörgésből kikerül, de nem vonul vissza

- Mi volt előbb: hogy Irinát mindenki ismeri, és bátran fel lehet hívni, mert szinte minden problémára van egy jó ötlete, vagy a múzeumi munka hozta ezt a kapcsolatrendszert?

- Hűűha. Talán az MMIK-s évekre vezethető vissza ez, hiszen rengeteg kulturális- és ifjúsági programot, vetélkedőt szerveztünk, amikhez kellett a kapcsolati tőke. Tanárként is sok embert megismertem. Persze az egy más közeg, szülőkre, diákokra korlátozódik. Aztán jött a múzeumi munka, melynek során tényleg rengeteg kedves emberrel találkoztam. A csapatmunka híve vagyok, és a régi kollégákkal, barátokkal is igyekeztem fenntartani a kapcsolatot. Biztos ezért is van, hogy egy viszonylag széles és sokszínű körrel találkoztam a hétköznapokon.

- Az 1990-es évek végén, 2000-es évek elején még új területnek számított a PR és a „közönségkapcsolatok” a közművelődési intézményeknél. Mire lehetett alapozni a munkát?

- Érdekes ez, mert a Finnugor Néprajzi Park építése révén kerültem kapcsolatba a múzeummal; én voltam ugyanis az orosz tolmács. A park a Göcseji Falumúzeum területén épült fel, és sokat ötleteltünk dr. Vándor László akkori igazgatóval, és Marx Mária etnográfussal, hogy milyen programokkal lehetne a skanzent nyitottabbá, népszerűbbé tenni. Azt kellett kitalálni, hogy hogyan lehet úgy bővíteni a falumúzeum kínálatát, hogy az felnőtteknek és gyerekeknek is élvezetes időtöltést nyújtson, és turisztikailag is vonzó legyen. Mindeközben cél volt, hogy hitelesek és szakmailag megalapozottak maradjunk. Ezenkívül megbízható partnereket kellett találni az egyes programelemekhez: kézművest, tanárt, vendéglátóst, néptánccsoportot, zenészeket. Akik mondjuk nem ijednek meg egy kis esőtől. Örömmel mondhatom, hogy ez sikerült is.

- A PR-es tehát egyfajta kapocs is a tudományos munka képviselői és a közönség között?

- Valahogy úgy. Büszke vagyok rá, hogy ezekben az években jöttek létre a skanzen máig népszerű programjai, és sok olyan rendezvény, ami ma már nem itt kerül megrendezésre, de innen nőtte ki magát. Például a Zala Megyei Népművészeti Egyesülettel sokáig közösen szervezett fazekastalálkozó. Az volt a lényeg, hogy minden hónapban, és minden nagyobb ünnepkor legyen valami esemény a skanzenben, amihez néprajzi programok, népművészeti foglalkozások kötődnek. Mindez megfűszerezve némi gasztronómiával.

- Érezhetően és mérhetően is nőtt a falumúzeum ismertsége a rendezvények hatására?

- Abszolút igen! Korábban is voltak események és látogatók, de ezek a kezdeményezések sokkal nyitottabbá tették a skanzent. Mindehhez hozzájöttek még a múzeumpedagógiai foglalkozások és a nyári táborok is, amikkel a gyerekeket is sikerült megszólítani. Persze semmi sem tökéletes. Azt gondolom, hogy több lehetőségünk lett volna bizonyos rendezvények kibontakoztatására, de nem mindig vártuk meg, míg beérik a „projekt”.

- Ezt hogy kell érteni?

- Tapasztalataim szerint általában három év az, amire kiderül egy rendezvényről, hogy sikeres lesz-e, vagy nem. Tehát legalább három egymást követő évben meg kell szervezni. Volt olyan, aminek nem adtuk meg ezt az időt. Például a Nemzetek asztala programsorozatnak, amit nagyon sajnálok. Ez a Zalaegerszegen és környékén élő lengyel, ukrán, mongol, francia, német, horvát – satöbbi – származásúak kulturális és gasztronómiai találkozója volt, kiállításokkal, ételkóstolókkal. Jó lett volna, ha meghonosodik. Talán lesz még rá alkalom.

- A közönségkapcsolatok ápolása és a szervezőmunka nemcsak a skanzenre vonatkozott…

- Persze, a Göcseji Múzeumra is. Ott is indult egy sor újdonság a 2000-es évek elején. Például a Múzeumi találkozások, vagy a Múzeumok éjszakája, amibe az ország sok intézményéhez hasonlóan mi is bekapcsolódtunk. Nagy pozitívum, hogy ezekbe a programokba sikerült a társintézményeket – könyvtárat, levéltárat, olajipari múzeumot, bíróságot – is bevonni. És hát a látogatók is nagyon jól fogadták az új eseményeket. A nagyközönség felé nyitás, tehát a Göcseji Múzeum esetében is érvényes volt. A kollégáknak köszönhetően itt is olyan témákat sikerült megragadni, amik egyrészt tudományosak, ugyanakkor érthetők és érdekesek a laikusok számára.

- Nem lesz furcsa kikerülni ebből a pörgésből?

- De, és kicsit fáj is a szívem. Nagyon jó múzeumi csapattól válok meg, de nem szeretnék teljesen eltűnni, elvonulni. Persze a család és az unokák előtérbe kerülnek most. Viszont bízom benne, hogy több időm lesz részt venni a város kulturális rendezvényein. Annak azért valahol örülök, hogy egy átmeneti helyzetből távozom. A múzeum és a falumúzeum fejlesztések előtt áll. A munkák egy részét már az új, fiatalabb kollégák végzik. Az rosszabb lenne, ha még én is bekapcsolódtam volna ezekbe az újdonságokba, és közben vonulnék nyugdíjba. Így legalább van egy olyan érzetem, hogy tényleg lezárult egy etap: nekem is, meg az intézménynek is. Persze az avatókat, megnyitókat már nagyon várom. Biztos, hogy ott leszek!

- Bár Magyarországon születtél, édesanyád révén orosz származású vagy. Mennyi időd és lehetőséged jut ápolni ezt a kulturális vonalat?

- Oroszul elég jól beszélek, bár az tény, hogy sokkal többet kellene ezen a nyelven olvasnom, vagy filmeket néznem. Hiszen a nyelv kopik, változik, ápolni kell. Még az anyanyelvet is. Ezt is pótolni szeretném a jövőben. Vannak még távoli rokonaim Oroszországban, és a finnugor park építése kapcsán megismert szibériai kollégákkal is tartom a kapcsolatot.

- Városi szinten viszont mintha kicsit a háttérbe szorult volna ez a szurguti viszony, és a finnugor park is bezárt.

- Személy szerint ezt nagyon sajnálom. Szerintem nem szabad ajtókat bezárni, és ápolni kell a kialakult kapcsolatokat. Azért bízom benne, hogy ismét megerősödik ez a kötelék, és újra tolmácsolhatok. Várom a kihívásokat e téren!

- A konyhádban jelen van az orosz konyha?

- Jaj, nagyon szeretem! Főleg a különféle töltött tésztákat, például a pilményit. Ez egy hússal töltött tészta. Az a helyzet, hogy nagy húsevő vagyok. Egy kicsit ezen is szeretnék most változtatni. Az oroszok ugyanis sokkal egészségesebben étkeznek a magyaroknál. Több salátát (zakuszka), levest esznek, így a főételből már nem vesznek annyiszor. Ezt a gasztro-vonalat erősíteni fogom nyugdíjas koromban: több zöldet, és mindenből mértékkel!