Vezető hírek
Zene a tó partján
Július első három napján mindhárom helyszín, azaz a Dísz tér, a Gébárti-tó partja és a Deák-tér is beavatódott. A sokak által igényelt minőségi közösségi élmény biztosan a nyár szép emlékei közé kerül majd.
Tóth László, aki a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem igazgatója is, a tavalyi korlátozások nehézségét is már megtörte, a város több helyszínén adott szabadtéri mini koncertsorozatával. Akkor az elzártság okozta nehézségeket orvosolta művészi zenével. Az azóta eltelt egy év pedig sokat tett a közösségtől való elhatárolódás irányába. Ezért a mostani program fő céljai között a közösségi élmények újrateremtése is szerepel. A 30 részből álló koncertsorozat, mely pályázati támogatással valósul meg, fő helyszíne a Dísz tér lesz. Az aktuális időpontokról és fellépőkről a plakátokon és a hangversenyteremben lehet informálódni.
Felvételünk a Gébárti-tó partján, a Panoráma Teraszon készült, ahol különleges hangulatúvá tette a nyári késő délutánt a kiváló hangosításban felcsendülő komolyzene válogatás, háttérben a strandolókkal, a sétálgató emberek és a vízi élőlények jövés-menésével.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Többször reggelizne a magyar úgy, mint húsvétkor, de nincs rá idejeÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanVersíró pályázatot hirdetett a Deák-technikumZalaegerszegi könyvadomány a baróti iskola könyvtáránakA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumZajlik a Landorhegyi úton a vízvezeték kiváltásaPataki Botond ismét magyar bajnok!Bravúrgyőzelemmel indította a rájátszást a ZTE NKKForgalomelterelés a HEMO épületénélVédekezés a kibercsalások ellen -
rovatunk hírei
Többször reggelizne a magyar úgy, mint húsvétkor, de nincs rá idejeÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanVersíró pályázatot hirdetett a Deák-technikumZalaegerszegi könyvadomány a baróti iskola könyvtáránakA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumZajlik a Landorhegyi úton a vízvezeték kiváltásaPataki Botond ismét magyar bajnok!Bravúrgyőzelemmel indította a rájátszást a ZTE NKKForgalomelterelés a HEMO épületénélVédekezés a kibercsalások ellen top 10
A gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumA fiúk körében is népszerű a fodrászat, főleg a barberkedésPörgős évadzárót kínál a Hotel MentholHorváth Csongor festményei az internet előtti kort idézikNémeth Miklós grafikái ihlették a diákok verseitÖsszefogás a barlahidai barokk orgona megmentéséértA diákok digitálisra cserélnék a vasútállomás retro utastájékoztató táblájátBemutatta Mintha repülnék című kötetét Szálinger BalázsZalaegerszegi kosaras sikerek az országos diákolimpián Egyetemi napok és városi diáknapok Zalaegerszegen