fedett közösségi tér
civil
Kikötő, Zalaegerszeg új közösségi tere
Új közösségi tér van kialakulóban Zalaegerszegen. A „Kikötő” névre keresztelt civil klubba még kevésbé ismert művészeket, társadalmi csoportokat, érdekes előadókat, közéleti személyiségeket várnak. Az ígéretek szerint a hely térítésmentesen áll majd rendelkezésre. A legfőbb érdekessége pedig, hogy mindezt egy magánszemély hozza létre. A nyitást márciusra tervezik.
köztér
Közösségi pajta Kispáliban
Közösségi pajtát avattak Kispáliban, ami a település szabadtéri rendezvényeinek helyszínéül szolgál. A faszerkezetű tetővel védett, két oldalt nyitott épületet az önkormányzat termelői piacnak is szánja, melynek illusztrálásaként helyben készített termékek, sajtok, lekvárok, szörpök kóstolójával várták az érdeklődőket az átadási ünnepségen.
köztér
Fedett közösségi tér a kápolnakertben
Új fedett, faszerkezetű rendezvénytérrel gazdagodott a csácsi-hegyi kápolnakert. A helyiek által nyitott pajtának nevezett, közösségi célokat szolgáló létesítmény megépítése 16 és fél millió forintba került. A költséget a zalaegerszegi önkormányzat, a csácsbozsoki egyházközség és a civilek állták.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
orvos- és nővérszálló (1), Wohner Dóra Quintett (1), Nemzetközi méhész konferencia (1), Arcrekonstrukciós kiállítás (2), Szent György napi forgatag (1), Fitneszpark (1), Fotótörténet (8), Szociális alapszolgáltatások (4), Mikulás (52), Kallósd (8), Horváth Jácint polgármester (1), Kuti Erzsébet Zsóka textilszobrász (1), Infrastrukturális fejlesztések (25), Horváth István-Vásárcsarnok (2), Profilváltás (1), XI. Zala Open Nemzetközi Formációs Táncfesztivál és XX. Gála Kupa Táncverseny (1), Szentgyörgyvölgy (3), Óévbúcsúztató (6), Kiállítás (202), Zalaegerszeg, Iparosok Háza (1)