Vezető hírek
Épül az M76-os gyorsforgalmi út
Németh Gyula, Kiss Boglárka és Vigh László az építkezéshez töltésanyagot biztosító kitermelőhelyen
Az építkezés állásáról november 9-én tájékoztatták a sajtó munkatársait azzal a szándékkal is, hogy a közvélemény is értesülhessen a munkálatok haladásáról. Ezt Vigh László országgyűlési képviselő, a járműipari tesztpálya és egyben az M76-os gyorsforgalmi út miniszteri biztosa mondta a helyszíni bejárást megelőző tájékoztatón. Beszélt arról is, hogy elektromos és önvezető járművek tesztelésére alkalmas tesztpálya öt elemével már elkészültek, a Z-fogadóépülettel és a technikai épülettel, a pályaelemek közül pedig a smart city útjai, a kezelhetőségi pálya valamint a dinamikus körpálya épült meg. A 45 milliárd forintos beruházási költségből ez idáig 21 milliárd forintot használtak fel. Terveik szerint Orbán Viktor miniszterelnök még ebben a hónapban átadja a fejlesztés elsőm ütemét. Az építkezés alatt álló tesztpályán már két cég tesztel. Az év végéig összesen tíz vállalat végez majd ilyen irányú tevékenységet. A nagy érdeklődést jelzi, hogy jelenleg 300 befektetővel állnak kapcsolatban. Ez okból is számítanak arra, hogy a 250 hektáros tesztpályával szomszédos 200 hektáron 22-24 cég telepedik le.
A háttérben húzódik az M76-os út már épülő nyomvonala
A zalaegerszegi tesztpálya egyedülálló érdekessége, hogy tesztutak is kapcsolódnak majd hozzá, egyrészt Zalaegerszeg – Maribor – Graz – Zalaegerszeg útvonalon. Másrészt Zalaegerszeg – Győr – Budapest – Balatonszentgyörgy útvonalon a zalai megyeszékhelyre tartó, most épülő M76-os gyorsforgalmi út. Minkét tesztúton lehetőség nyílik a járművek validációs vizsgálataira, a sebesség és a műszaki paraméterek mérésére.
Kiss Boglárka, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szóvivője elmondta, jelen pillanatban két szakaszon zajlik a kivitelezés. Ezek egyike az M7-es autópályától Fenékpusztáig tartó szakasz, amit szintén két részre osztottak. Ez egy 5,6 kilométere hosszúságú szakasz a holládi csomóponttól Balatonszentgyörgyig. Innét épül meg a második, mintegy 3 kilométeres új nyomvonal Fenékpusztáig. Zalaegerszeg és Alsónemesapáti közötti 1,5 kilométeres szakasz kivitelezése szintén megkezdődött. Fenékpuszta és Misefa közötti 24 kilométeres szakasz tervezése is elkezdődött, bár ezzel kapcsolatban még nem tudnak konkrét nyomvonalról beszélni. Építése 2020 elején indulhat el. Mivel az M76-os okos útként is funkcionál majd, feladatuk az 5G mobilhálózat és az ehhez szükséges átviteltechnikai hálózat kiépítése is.
Hamarosan Balaszentgyörgyig érnek a töltésalapozással
Balatonszentgyörgytől Fenékpusztáig tartó új nyomvonal építésének költsége nettó 38,8 milliárd forint. Németh Gyula, a Strabag Általános Építő Kft. területi igazgatója beszélt arról, hol tart kivitelezése. Elmondta, elég összetett a feladat a Balaton és a Kis-Balaton talajadottságai révén, amelyek csak itt fordulnak elő. Mivel tőzeges, lápos területen kell utat és műtárgyakat építeni, nagy kihívást jelent az útalapozás. Ezért olyan egyedülálló műszaki megoldásokat alkalmaznak, hogy süllyedés és károsodások ne keletkezzenek a burkolatban. Környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve a téglagyár felhagyott területén a nyomvonaltól pár száz méterre nyitottak egy kitermelőhelyet. Itt kitermelendő mintegy 800 ezer köbméter töltésanyag szállításával így nem terhelik a közutat. A nagy teljesítményű, óránként 240 tonna kapacitású aszfaltüzemük Marcaliban van. Terveik szerint egy év múlva már lesznek aszfaltburkolatos szakaszok. A műtárgyak építését decemberben kezdik meg, közte a vasút felett átívelő 375 méter hosszú híd építését. A kétszer két sávos gyorsforgalmi út a tervek szerint 2022-re készül el.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban