Vezető hírek
Megjelent Mészáros T. László új képes albuma
Tájak és ízek ezúttal Zalaegerszegen
Újdonság az eddigi képes albumokhoz képest, hogy a fotókon a város terei, utcái, épületei, szobrai és egyéb látnivalói mellett megjelent a gasztronómia is. Az eseményen Balaicz Zoltán polgármester elmondta: a kiadvány kapcsolódik a város turisztikai elképzeléseihez, hiszen céljuk, hogy minél több, a város imázsát bemutató album jelenjen meg. Mészáros T. László fotóin a múlt és a jelen is találkozik, és egy kicsit talán már a jövő is, hiszen a legújabb beruházásokat is megörökítette a szerző. Új és különleges a kiadványban a helyi vendéglátás bemutatása. A turisztikában fontos a vendég, az éttermek pedig vonzzák az idelátogatókat. A polgármester köszönetét fejezte ki azoknak a vendéglátóknak, akik közreműködtek a könyv létrehozásában és receptjeikkel színesítették a képes albumot.
Mészáros T. László, aki évtizedek óta fotózza a várost úgy gondolta, hogy a látnivalók mellett a turistáknak valahol enniük is kell, és nem mindegy milyen a fogadtatás a vendéglátóhelyeken és mit is kínálnak a betérőknek. Egy város arculatához ez is hozzátartozik. Az albumban 12 étterem 23 specialitásának receptje található, külön, kiemelhető lapokon. Mint fogalmazott, nem csak a város fejlődött, hanem a könyvkiadás és a fotótechnika is, amely az album kivitelezésében meglátszik. A kötetet követi majd a Tájak és Ízek Zala és a Tájak és Ízek Magyarország kiadvány.
A vendéglátóegységek képviseletében jelen volt Pálfi László a házigazda étterem tulajdonosa és a Kiskondás étterem képviseletében Csabai-Kustán Tímea, akik az ételek fotózásáról meséltek. Mészáros T. László ehhez hozzátette, valamennyi fotót ő készítette annak ellenére, hogy néhány étterem saját fotót is felajánlott.
A Tájak és Ízek Zalaegerszeg képes album a Tourinform irodában kapható.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben