2024.12.18., szerda - AugusztaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Emléktábla Farkas Dávidnak

2017. március 27. hétfő, 16:20
Szerző: -pet-
A Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány kezdeményezésére újabb emléktáblát avattak Zalaegerszegen. Ezúttal Farkas Dávid (1816-1886) volt országgyűlési képviselő arcmása került ki a róla elnevezett páterdombi utcába.

A néhai közéleti személyiség a város közgyűlésének is tagja volt, legtöbben pedig a szegények jótevőjeként ismerték. Több korabeli alapítvány köthető nevéhez, illetve más adományokkal is támogatta a szegényeket, betegeket és a hátrányos helyzetű gyerekeket. A Farkas Dávid utca 1. szám alatti házra kihelyezett domborművet dr. Gyimesi Endre, a közalapítvány elnöke avatta fel. Elhangzott: Farkas Dávid tiszta, nemes lelkű ember volt, aki élete java részét a jótékonykodásnak szentelte. Családja Vas megyéből költözött Zalába. Hottón, Boncodföldén és a Péterdombon is voltak birtokai, s bár jogásznak tanult leginkább gazdálkodással foglalkozott közéleti tevékenysége mellett.

 A szegények jótevője volt

Az országgyűlésnek éppúgy tagja volt, mint a zalaegerszegi képviselőtestületnek. Ez utóbbi minőségben főleg a közlekedés –és vasútfejlesztéssel, valamint a kórházfejlesztéssel foglalkozott. Nagy összegű alapítványt hozott létre a Munkások Betegsegélyező Egylete számára, de támogatta a Karácsonyfa Egyletet, a tekézőket, a Tűzoltó Egyletet, valamint a hátrányos helyzetű diákokat is. Farkas Dávid nevét 1928 óta viseli a páterdombi utca.

Az emléktáblát Balaicz Zoltán polgármester, Szabolcs Péter szobrászművész (az alkotás készítője), Dékány Endre önkormányzati képviselő és Gyimesi Endre leplezte le.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK