Nem mindegy, hogy mit jelentett az ügynök

 Káli Csaba az állambiztonsági hétköznapokat kutatja

A közelmúltban rendezett Zalai Közgyűjteményi Szakmai Napokokon dr. Káli Csaba történész, az MNL Zala Vármegyei Levéltára igazgatója például egy 1979-es nagykanizsai falfirka-ügy kapcsán beszélt az állambiztonsági hétköznapokról. Az előadót a konferencia után kérdeztük a kutatómunka részleteiről. Érdeklődésünkre elmondta, hogy 2020-ban kezdett el komolyabban foglalkozni azokkal az iratokkal, melyek az állambiztonsági szervek működésébe engednek bepillantást. Nemcsak a zalai levéltárban, hanem az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában fellelhető anyagok is segítik a munkáját.

Dr. Káli Csaba

- A téma már korábban is érdekelt, mivel a 20. század második felének történetét kutatva megkerülhetetlenek ezek a források. Ha pedig célirányosan vizsgáljuk egy-egy konkrét személy életútját, akkor különösen fontos megnézni az állambiztonsági hátterét is. Nehogy véletlenül pozitívan tüntessünk fel valakit – szinte emlékművet állítva neki – közben pedig kiderül, hogy besúgó volt.

A „besúgó” és „ügynök” szavaknak elég pejoratív jelentése van a köznyelvben, ám a történész szerint ennek a munkának, vagy megbízatásnak is megvoltak a maga fokozatai. Célszerű ezért az információkat szelektálni, súlyozni. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy valaki hazafias kötelességből, szívvel-lélekkel jelentett, vagy zsarolás útján szervezték be a hálózatba. Sőt, az sem mindegy, hogy egy besúgó ténylegesen jelentett-e, és ha igen, mit?

- Voltak olyan ügynökök, akik éppen, hogy csak teljesítették a feladatukat, netán fals információkat közöltek a tartótiszttel, hogy félrevezessék őket. Mások viszont túlteljesítettek, és szinte mindenkit „bemószeroltak” a környezetükben. Olyan esetről is van tudomásunk, hogy egy beszervezett őszintén bevallotta környezetének, hogy megzsarolták, ezért lehetőleg ne beszéljenek előtte semmi olyasmiről, ami terhelő lehet. Sőt, az is előfordult, hogy ügynököket kizártak a hálózatból, mert használhatatlan jelentéseket küldtek. Az is igaz viszont, hogy sok ügynök jelentésírás közben ráérzett arra, hogy hatalom van a kezében: megvezetheti, vagy irányíthatja a tartótisztet, és elérhet olyan dolgokat, amiket más esetben nem. Szóval egy nagyon összetett jelenségről van szó, amit több szempontból érdemes vizsgálni.

1950-től 1967-ig a Mártírok útján (a későbbi kollégiumépületben) működött az ÁVH megyei osztálya

Káli Csaba szerint van egy alapigazságtalanság a magyar társadalomban abból a szempontból, hogy a III/III-as csoportfőnökség (vagyis a belső elhárítás) ügynökeire, hálózati személyeire terelődött a figyelem, és ezzel szinte minden negatívum. Holott nem ők építették ki a hálózatot, mozgatták a szálakat és várták el a jelentéseket, hanem a rendszer működtetői. Ráadásul maga az ügynök szó is egy pongyola megfogalmazásnak számít. A hálózati személyek vagy titkos megbízottak (tmb.), vagy titkos munkatársak (tmt.) voltak hivatalosan. Alattuk pedig a társadalmi kapcsolattartók „dolgoztak”, de ők nem voltak közvetlenül a hálózat részei. A vendéglátás, szállodaipar terén viszont fontos szerep hárult rájuk, főleg ha külföldi diplomaták érkeztek.

Megtudtuk: a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon belül működő állambiztonsági szervek 147 hálózati személyt szerveztek be, 21 T-lakást (titkos, találkozási lakást) működtetek a megyében, és 17 szigorúan titkos állományú tiszt (SZT-tiszt) dolgozott az 1981-es adatok szerint. Az operatív állomány pedig összesen 30-40 fős volt. Az ÁVH Zalaegerszegi-, majd Zala Megyei Osztálya 1950-ben a Csány téri volt csendőrlaktanyából a Mártírok útjára költözött (a későbbi kollégium épületébe). 1967-ben pedig a Balatoni úton felépült rendőrségi székház 7. emelete lett a bázisuk.

Hogy a rendszerváltozás előtti időszak szereplői közül kik nevesíthetők? Ma már az általános szabályok vonatkoznak rájuk.

- A személyiségi jog védelme elvben megilleti a rendszer működtetőit is, de például a tartótisztek nevei már annyi helyen megjelentek, hogy sokkal inkább számítanak „közszereplőnek”. Védelmet az egykori ügynökök is élvezhetnek, főleg ha zsarolással szervezték be őket. Levéltárunkban – ettől függetlenül – egyébként már nincs a korszakot érintő minősített, vagy titkosított irat, ami emiatt nem lenne elérhető a kutatók számára – tette hozzá.

Ami a bevezetőben említett napi rutinfeladatokat illeti, az állambiztonság kiemelten foglalkozott a falfirkákkal; még a vonatok vécéiben megjelenő feliratokkal is.  Horogkeresztek és más jelképek, valamint rendszerellenes feliratok, graffitik után nyomoztak. Egy-egy ilyen esetben mindenkit kihallgattak, akit csak lehetett, és még írásszakértőt is bevetettek. Természetesen ezek a nyomozások sokszor eredménytelenül zárultak. Mindennaposak voltak a telefonlehallgatások, a röpiratok-, a gyanús nyomdaipari kiadványok utáni vizsgálatok és a postai levelek ellenőrzése. A hatalom még a viccesnek szánt, ironikus hangvételű dolgokat sem vette humornak, minden esetet kivizsgáltak, dokumentáltak.

- A nagyobb postákon – így a zalaegerszegin is – dolgozott olyan ember, aki a célszemélyek leveleit felbontotta. Az iratokból kiderül, hogy ezért külön havi bért is kapott. Elsőre furcsának hat, hogy 1990 decemberében, vagyis a rendszerváltozást követően is még megkapta az apanázst. Igaz, hogy akkor már nem az állambiztonsági szolgálattól, hanem a Nemzetbiztonsági Hivataltól…

E „furcsaság” okairól Káli Csaba azt mondta: még nem feltárt, hogy a titkosszolgálatok miképp működtek az 1990 utáni átmenetben, de teljesen új hálózatot nem tudtak hirtelen kiépíteni, így a „régi motorosok” közül többen az átszervezés után is a rendszerben maradtak. A levélellenőrök figyelme például az akkori politikai szélsőségekre (neonáci és hungarista mozgalmakra, szkinhedekre) terelődött. A részlegek közül a III/III-ast viszont helyben is felszámolták és szélnek eresztették.