Katonai veszteségek, civil áldozatok

 Megszállás és „felszabadúlás” 1944-47 között

Az érintett időszak főbb eseményeiről és azok társadalmi, politikai hatásairól a közelmúltban rendeztek konferenciát a város dísztermében. Az eseményen Balaicz Zoltán polgármester mondott köszöntőt. A "Megszállástól megszállásig – A második világháború és következményei Zala megyében, 1944-47” című tudományos ülésen hat zalai és három fővárosi előadó értekezett a témáról a legfrissebb kutatások tükrében. A német megszállástól a felszabadulásig, vagy inkább a „felszabadúlásig” (az egyik előadó ezzel a nyelvi humorral utalt arra, hogy a rendszerváltozásig nem lehetett megszállásnak nevezni a szovjetek bevonulását) terjedő időszak szinte minden családot személyesen is érintett valamilyen formában. A konferencián elnöklő dr. Gyimesi Endre történész, a Zala Megyei Levéltár egykori igazgatója például a rendezvény elején az asztalra helyezve mutatta be azokat a repeszdarabokat, melyek elhunyt rokonaira emlékeztetik. Az épp vacsorához készülődő család a Keszthelyt ért bombázás során vesztette életét 1944 novemberében.

A konferencia előadói Balaicz Zoltán társaságában

Dr. Cseh Valentin történész (Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum) a zalai olajipar 1944-45-ös helyzete kapcsán beszélt a megyét ért bombázásokról és az ezeket elhárítani, kivédeni szándékozó intézkedésekről. Mint mondta, a zalai olajmezők védelme és az ipari légoltalom kiépítése már az 1930-as évek végén fontos célkitűzés volt. Mindezek ellenére 1944 nyarán a pusztítás elérte a bázakerettyei olajmezőt; a bombázás jelentős, ám nem jóvátehetetlen károkat okozott. A történész arról is beszélt, hogy a kőolaj fontos szerepet játszott a háború során, főleg a németek számára. A zalai mezők pedig Románia átállását követően felértékelődtek.

A zalai hadikórházak felállításáról, működéséről, valamint a vöröskeresztes önkéntes ápolónői tanfolyam megszervezéséről Simon Beáta levéltári könyvtáros (MNL Zala Megyei Levéltára) szólt. Előadásából többek között kiderült, Zalaegerszegen 1942-ben két épületben alakítottak ki hadikórházat; a Notre Dame zárda egyik szárnyában, valamint a Jókai úti elemi iskola (ma Csány-iskola) egyik részében, de 1944 nyarán már az állami főgimnázium épületét és igénybe vették erre a célra. A városban főleg olyan sebesülteket ápoltak, akik láb- és kézfagyás miatt kerültek kórházba. 1942 decembere és 1944 októbere között kilenc sebesültvonat futott be a zalaegerszegi állomásra, a sérültek között sok zalai katona is volt. A vonatokat tiszti küldöttség fogadta, a lábadozókat teával, cigarettával kínálták, a fekvőbetegeket pedig a vonat ablakain keresztül emelték ki a kocsikból. 1944 októberében 1016 főt ápoltak hadikórházban, megsegítésükre élelmiszergyűjtés is indult a bajtársi szolgálat keretében.

A zalai nyilasmozgalomról, nyilasuralomról, illetve a zalaegerszegi és nagykanizsai gettósításról dr. Paksy Zoltán főlevéltáros számolt be. A megyeszékhelyen 1944 május közepén kezdődött a gettósítás, melynek során 3000 embert zsúfoltak össze, akiket a városból illetve annak környékéről gyűjtöttek be. Néhány hét múlva a téglagyárba szállították a foglyokat, embertelen körülmények között tartva őket, majd július elején megkezdődtek a deportálások.

Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója egy olyan témát érintett a konferencián, melyről hosszú évtizedekig egyáltalán nem lehetett beszélni. Mégpedig a leventék háború alatti viszontagságairól. A kommunizmus éveiben a levente mozgalmat fasiszta szervezetnek minősítették, ám arról kevés szó esett, hogy a mindössze 14-20 év körüli fiatalok mennyi szenvedésen mentek keresztül a háború éveiben. Többségükre éhezés, sebesülés, hadifogság várt. Csak Zala megyéből 6000 ifjú levente találta magát háborús körülmények között. Szerencsére ma már sokuk naplója, levelezése megtalálható a levéltárakban, de néhányuk életét (például a nagykanizsai Rózsás Jánosét) személyes visszaemlékezéseikből is meg lehet ismerni. Árnyaltabb és a valóságosabb képet kapva így a leventesorsokról.

A tudományos ülés második részében Illésfalvi Péter hadtörténész (HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum), majd dr. Számvéber Norbert alezredes, a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár és Térképtár igazgatója tartott előadást az 1944-45-ös, Zala megyét érintő hadműveletekről, illetve a „Bakony” karhatalmi ezred tevékenyégéről.

A megye szovjet megszállásáról, a parancsra újrainduló életről, illetve annak miliőjéről, valamint a szovjet katonák zabrálásairól, erőszakos cselekedeteiről dr. Káli Csaba történész, a levéltár igazgatóhelyettese beszélt. Többek között elhangzott: az 1945-ös megszállás után a szovjetek legfontosabb célja a közigazgatási hivatalok újraindítása és a földosztás gyors végrehajtása volt. Eközben mindenről – az élet szinte minden területéről – tudni akartak; adatokat gyűjtöttek. Az erőszakos cselekedetek, fosztogatások mindennapossá váltak a megye településein. A helyzet pedig csak 1947-ben konszolidálódott, miután a katonaság és a parancsnokság kivonult, a SZEB pedig megszűnt. A hatóságok lelakott épületeket hagytak maguk után, a zalaegerszegi vármegyeháza helyiségeit fertőtleníteni, meszelni kellett. Az előadó néhány korabeli fotó bemutatásával kitért arra is, hogy az orosz katonáknak miért volt annyira fontos a karóra, vagy zsebóra. (Szinte minden fotón úgy pózolnak, hogy az óra jól látszódjon a képeken.) Az óra egy értékes és fontos tárgy volt a háború alatt, hiszen csereeszköznek számított. Szinte bármit lehetett kapni érte, de a fronton lévő katonák akár haza is küldhették.

A konferencián dr. Bognár Zalán tanszékvezető, egyetemi docens (Károli Gáspár Református Egyetem) jóvoltából a zalai hadifogolytáborokról, gyűjtőtáborokról is szó esett. Az előadó arról is beszélt, hogy nemcsak katonák kerültek 1945-ben hadifogságba, hanem tudatos és tervszerű akciókkal a civil lakosokat (köztük nőket is) is elvitték „munkaerőnek”. Többségük a közhiedelemmel ellentétben nem a „Gulagra”, hanem a „Gupviba” került.

A rendezvény keretében mutatták be Bakonyi Péter levéltáros „Megszállók és áldozatok” című, közelmúltban megjelent dokumentumkötetét, mely Zala megye német és szovjet megszállásának iratait, illetve a háború zalai polgári áldozatainak (1331 fő) lajstromát tartalmazza.

A forráskiadványt Káli Csaba mutatta be az érdeklődőknek. A konferencián pedig a szerző tartott előadást a szovjet megszállás polgári áldozatairól. (A kötetről a későbbiekben bővebben is beszámolunk.)