Vezető hírek
Hősök, de emberek is voltak
Molnár András, a házigazda intézmény igazgatója az ülést megelőzően lapunknak elmondta: a 170. évforduló alkalmat ad arra, hogy az országban folyó kutatási eredmények Zalában is ismertté váljanak, illetve helyben is újabb kutatások kezdődjenek. A szabadságharc zalai hősei című konferencia tematikája kicsit a személyes történelem felé ment el; hiszen kiemelkedő személyiségek, a Zala megyei születésű honvéd törzstisztek (őrnagyok, ezredesek, tábornokok) kerültek most fókuszba. A teljesség igénye nélkül azok, akik a legmagasabb rangban szolgáltak a honvédségben.
Zalai tisztek a szabadságharcban
A konferencia résztvevői
Az igazgató szerint a cím akár az is lehetett volna, hogy „hősök és/vagy emberek”, mert azt fontos hangsúlyozni, hogy a szabadságharc katonái – akiket ma hősökként tisztelünk – nagyon is emberek voltak. Megvoltak a gyengeségeik, adott esetben a hibáik. Néha pedig az is előfordult, hogy nem is hőshöz és bátor vitézhez méltón viselkedtek. Míg mások küzdöttek, volt, aki az életét féltette, és próbálta a véres ütközeteket elkerülni. Az új kutatásoknak többek között az is a célja, hogy a közvéleményben kialakult romantikus képet kissé árnyalják, a realitások irányába tereljék a történészek. A szabadságharc történetéhez tehát az is hozzátartozik, hogy ne legyenek illúzióink; a honvédalakulatok 170 évvel ezelőtt is emberekből álltak – fogalmazott Molnár András.
Hozzátette: Összességében persze hősiesen viselkedtek a honvédek, és rengeteg fényes győzelmet arattak, de annak kemény ára volt. Ritkán esik szó arról, hogy milyen veszteségeik voltak, hogy milyen nélkülözéseken, szenvedéseken mentek keresztül.
Külön említést igényel a 47. honvédzászlóalj is, mely egy 1848-as zalai önkéntes alakulatból jött létre. Az ő múltjukról és szerepükről egy különálló hadtörténeti monográfia készül, Molnár András szerkesztésében.
A mostani konferenciát – melyen budapesti és zalaegerszegi szakemberek tartottak előadást – Balaicz Zoltán polgármester köszöntője után dr. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója nyitotta meg. Stílusosan a Zalai 47. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület egyenruháját viselve.
Buda ostroma (Illusztráció)
Az emlékülésen többek között Asbóth Lajos honvédezredes, Asbóth Sándor honvéd alezredes, valamint Inkey Kázmér honvédőrnagy életútjáról esett szó. A zalaegerszegi közgyűjtemények történészei közül előadást tartott Molnár András (Gyika Jenő honvédőrnagyról), Béres Katalin (ifjabb Csuzy Pál honvédőrnagyról) és Megyeri Anna (Kerkapoly Mór honvédőrnagyról). A konferencián elnöklő dr. Gyimesi Endre nyugalmazott levéltárigazgató utalt rá: a témában már több kötet is napvilágot látott, ám a megyéhez kötődő törzstisztekről ilyen összesített formában még nem nagyon esett szó. Közel 160 zalai származású tiszt szolgált a szabadságharcban, a mostani tudományos ülés arra adott lehetőséget, hogy tíz főtiszt életéről és harcokban betöltött szerepéről értekezzenek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában