Bunkertúra Lovászi alatt

Évek óta látogatható Lovászi légoltalmi óvóhelye. A bunkerben kezdetben a Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület, az utóbbi években az önkormányzat szervezi az idegenvezetést. Jánosi Ferenc, az egyesület elnöke azt meséli, hosszú volt az út odáig, hogy turisztikai célra hasznosítsák az óvóhelyet, hiszen évtizedekig elhanyagolva, kihasználatlanul állt. Még sok helybéli sem tudta, hogy milyen érték rejlik a föld alatt.

Idegenvezetés és koncert a légoltalmi óvóhelyen

Jánosi Ferenc és Jánosi Zsuzsanna a bunker egyik kijáratánál

Az egyesület elnökével a légópince egykori parancsnoki irodájában beszélgetünk. De nem azért, mert itt a legkényelmesebb társalogni. A régi berendezésekből semmi sem maradt – csak a telefonkábelek lógnak ki a falakból – és per pillanat ezen a szakaszon világítás sincs. (Még jó, hogy az okostelefonokon van zseblámpa.) Az óvóhely története szempontjából mégis lényeges helyszín ez.

- A légópince parancsnoki irodája, elsősegélynyújtó helyisége és az úgynevezett gépház már 1944-ben megépült. Hiszen a negyvenes évektől zajlott a településen olajipari termelés. A II. világháború alatt az itt élők és dolgozók használták is ezeket a menedékhelyeket, amikor megérkeztek az amerikai légibombázók. Egy komplexebb óvóhely tervezésének gondolata az 1950-es évek elején vetődött fel. Kiderült, hogy a korábban épített helyiségek kifogástalan állapotban vannak, így gyakorlatilag ezek köré épült fel a most is látható bunker – mondja Jánosi Ferenc.

Harminc méter a legnagyobb mélysége

1951-52-ben járunk, azokban az években, amikor a Titoval való szembenállás miatt a szovjet blokkban elmérgesedett a politikai helyzet. A jugoszláv határ mentén az ötvenes évek elején létesült az a 630 kilométer hosszú erődítményvonal („a magyar Maginot-vonal”), amit egy esetleges jugoszláv, vagy NATO támadás ellen építettek ki. Ekkor bővült ki a lovászi óvóhely is; az olajiparban dolgozók, és családtagjaik védelmére.

- Tatabányai bányászok építették az óvóhelyet, melynek teljes hossza a leágazásokkal együtt 1 kilométer. A legmélyebb rész 30 méter, itt található az a kút, ami biztosította az ivóvízellátást. Három bejárata is van a légópincének: az üzemi bejáraton kívül az úgynevezett Eger-völgyi kapu, ami a mezőre „fut ki”, a harmadik pedig a lakótelepre nyílik. Ezt a helybéliek az ott lévő házak miatt „pontházi kijáratnak” nevezik.

Megtudjuk: eredtileg 650 fő számára épült az óvóhely, ám később ezer fő befogadására tették alkalmassá. Néhány órás itt tartózkodásra tervezték a létesítményt, így padokat helyeztek el a folyosókon. Ezek a mai napig megvannak. Elsősegélynyújtó hely, áramfejlesztővel ellátott gépház, komplex szellőztető- és levegőztetőrendszer, öltöző, vécé („tőzegöblítéses”) és telefonközpont is volt a bunkerben. Ez utóbbit külső- és belső kommunikációra is lehetett használni. Egy kapcsolórendszer segítségével innen lehetett működésbe hozni a kinti szirénákat is, és vész esetén az egész lakótelepet, valamint az olajipari vállalat üzemeinek fényeit el lehetett sötétíteni.

A padok megmaradtak

Mint azt a túravezető menet közben meséli: „élesben” soha nem használták ezt a légoltalmi pincét; kiképzésekre, gyakorlatozásokra került csak sor. A ’70-es, ’80-as években, majd a rendszerváltozás után pedig nem volt funkciója, kissé el is felejtődött. Gazdája is alig akadt: eredetileg az olajipar tulajdonában volt, 1990 után pedig az állami cég nyomdokain létesült magánvállalkozás nem tartott rá igényt. A kétezres évekig szinte nem foglalkozott vele senki. Állaga leromlott, hiszen nem fűtötték, nem szellőztették. A berendezést és a korabeli tárgyakat elvitték, ellopták. Végül az önkormányzat tulajdonába került.

Hogy hogyan sikerült turisztikai célra hasznosítani és bunkertúrákat szervezni?

- Már a kilencvenes években is próbálkozott az egyesületünk, de akkor még falakba ütköztünk – folytatja Jánosi Ferenc. Sokáig nem értették a településen, hogy miért szeretnénk a nagyközönség számára láthatóvá tenni az óvóhelyet. Aztán szerencsére sokan felismerték a benne rejlő lehetőséget, történeti- és helytörténeti értéket. Az áttörést az hozta, hogy önkormányzati tulajdonba került. Bunkerbejárásra pedig körülbelül nyolc éve van lehetőség.  Egy jelképes belépődíj ellenében, szinte az egész „labirintust” be lehet járni. Ezt a munkát ma már önkéntesek is segítik. Az idő minket igazolt: az elmúlt években már több ezren jártak itt. Diákok, különféle klubok, nyugdíjas csoportok, külföldiek…

Pályázati pénzből szeretnék kicsit felújítani az óvóhelyet

Egy felújítás, korszerűsítés persze ráférne a bunkerre, és a túrát össze lehetne kapcsolni más, Lovászihoz kötődő programelemekkel is.

-  Az óvóhely közelében, az önkormányzat nyertes pályázatnak köszönhetően a közeljövőben létesül egy fogadóépület. Ezt az egykori 1-es tankállomásból alakítják ki. Itt egy Vasfüggöny múzeum is helyet kapna – kapcsolódik be a beszélgetésbe a szintén idegenvezetéssel foglalkozó Jánosi Zsuzsanna. Remélhetőleg a pályázati pénzből sikerül a bunker gépészeti- és levegőztetőrendszerét is felújítani. Jelenleg ugyanis a beszivárgó víz problémákat okoz. A hely akusztikája viszont kiváló, a Mixolíd kamarakórus már kétszer is koncertezett itt. Így nem mindennapi kulturális célra is hasznosítható a hely.

Ránézésre kevesen tudják, hogy mi rejtőzik a föld alatt

A légópincén túl, a Lovászi melletti erdőben van két másik bunker is (a „kétszobás” és a „hétszobás”), és a túrázók több lőállást is találhatnak a fák között. A téma iránt érdeklődők így egy hosszabb kirándulást tervezhetnek. Látnivaló persze akad a településen is. Az „olajosoknak” épített lakótelepi rész (kemp) ritkaságszámba megy, a faluban és környékén rengeteg a helytörténeti és néprajzi érték. A szőlőhegyekről (ahová a Kankalin tanösvényen lehet eljutni) pedig csodás panoráma nyílik a Kerka-völgyére.