Út -és járdafelújítás

közélet
Aszfaltozás, térkövezés a Kosztolányi utca és a Baross-liget környékén
Folyamatos a munka Zalaegerszegen a Baross-liget környékén a Kosztolányi utca kétirányúsítása projekt részeként. A polgármesteri hivatal lapunkhoz eljuttatott tájékoztatása szerint, megfelelő időjárási viszonyok esetén a következő 10 napban több munkafolyamat is zajlik az érintett szakaszokon.
Felújították a kertvárosi tömbbelsőt
Zalaegerszegen, a Hegyalja út 46-52. és a Nemzetőr u. 1-11. számú társasházak által határolt tömbbelsőben, a Bóbita játszótér közvetlen közelében lévő parkoló és lakóút burkolatának állapota a hosszú évek során jelentősen leromlott, betonburkolata egyenletlen, töredezett volt.
Új aszfalt a Havasi gyopár utcában
Idén az arányos városfejlesztésnek, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatának költségvetéséből és a lakossági hozzájárulásnak köszönhetően aszfaltozták a Havasi gyopár utca, Százszorszép és Jázmin utcák közti szakaszát.

közélet
Megújult a Tomori- és a Szent László utca egy szakasza
Már 2022-ben elkészültek a burkolatfelújítási és parkolóépítési kiviteli tervek. Az útépítés a zalaegerszegi Tomori Pál utca és a Szent László utca József Attila utcáig terjedő szakaszát foglalta magába, közel a Szent Rafael Kórházhoz.
Jelentős beruházás kezdődött a Kertvárosban
A zalaegerszegi Kertváros jelenlegi legnagyobb beruházása kezdődött májusban a Hegyalja és a Nemzetőr utca által határolt tömbbelsőben, a Bóbita játszótér mellett. A Kovács Károly Városépítő Program keretében megvalósuló felújításról sajtótájékoztatón számoltak be.
Balesetveszélyes járda újult meg a Páterdombon
Befejeződött a zalaegerszegi Kinizsi Pál utca 70-72/B társasházak előtti járdaszakasz felújítása. A környék egyik leghosszabb járdája már balesetveszélyes állapotban volt.
Fejlesztések a Platán sor és Arany János utca között
Megújult Zalaegerszegen a Platán sor 1-3-5. számú épületek mögötti feltáró út, emellett a Jókai- és Arany János utca közötti tömbbelsőkben is több fejlesztés történt a Kovács Károly Városépítő Program keretében.

közélet
Járdaszakaszok felújítása a Kertvárosban
A zalaegerszegi Átalszegett utca 169-173. számú társasházak keleti oldalán húzódó járda állapotával kapcsolatban többször érkezett jelzés a településrész önkormányzati képviselőjéhez, Bognár Ákoshoz.

közélet
Felújítások a zalaegerszegi TV-toronynál
Megújult a zalaegerszegi TV-torony környezete, továbbá az épület külső homlokzatának földszinti része és a lift is. A részletekről a helyszínen tartott sajtótájékoztatót Balaicz Zoltán polgármester, Pais Kornél a LÉSZ Kft.-, és Aladi Gusztáv a Kontakt Humán Szolgálató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

közélet
Befejeződött a burkolatfelújítás a Jókai utcában
Befejeződött Zalaegerszegen a Jókai utca felújítása. Az elmúlt évek fejlesztéseiről a helyszínen tartott sajtótájékoztatót Balaicz Zoltán polgármester és Bali Zoltán alpolgármester, a térség önkormányzati képviselője.
Új aszfalt a zalaegerszegi Berzsenyi utcában
Az arányos városfejlesztés részeként befejeződött a zalaegerszegi Berzsenyi utca felújítása. Mint azt a helyszíni sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán polgármester elmondta, a belváros mindig komplex kihívások elé állítja a városvezetést, hiszen itt a külső városrészekhez képest koncentráltabban jelenik meg az utak, járdák, oktatási- és egészségügyi intézmények karbantartásának, felújításának igénye.

közélet
Közmű- és útfejlesztés a zalaegerszegi Mikes utcában
A zalaegerszegi Mikes Kelemen utca 4-6. számú társasházak környezetében közmű- és útfelújítási munkálatok folynak. Ennek apropóján tartott sajtóbejárást a helyszínen Bali Zoltán alpolgármester, a térség önkormányzati képviselője, valamint Szak Tibor, a polgármesteri hivatal műszaki osztályának csoportvezetője.
Landorhegyi szegélycserék
Csapadékos időjárás alkalmával Zalaegerszegen a Landorhegyi út 22. számú társasház lakói azt tapasztalták, hogy a csapadékvíz egy része a járdán keresztül a társasház nyugati oldalán a zöldfelületen megáll.

közélet
Út- és járdafelújítás a Jókai utcában
Megújul az út- és a nyugati oldali járdaburkolat a Jókai Mór utcában, mégpedig az Arany János- és Mikes utcai szakaszon. A részletekről a helyszínen tartott sajtótájékoztatót Balaicz Zoltán polgármester és Bali Zoltán alpolgármester.

közélet
Közműfejlesztés a Pöspöki Grácián utcában
Lezárult a víziközművek rekonstrukciója a zalaegerszegi Püspöki Grácián utcában. A felújítás részleteiről és a következő időszak terveiről Balaicz Zoltán polgármester és Bali Zoltán alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője tartottak sajtótájékoztatót a helyszínen.

közélet
Önálló fűtésrendszer a hangversenyteremben
Zajlik az intézmény fűtésrendszerének leválasztása, saját kazánház kiépítése, két új, modern gázkazán beépítése és a kapcsolódó fűtéstechnika telepítése. A részletekről a Városi Hangverseny-és Kiállítóterem előtt Balaicz Zoltán polgármester, dr. Káldi Dávid önkormányzati képviselő, Flaisz Gergő a Keresztury VMK igazgatója és Tóth László, tagintézményvezető számolt be.

köztér
Gellénháza: folytonosság a beruházásokban
Formálódó településképpel találkozhat a Gellénházára betérő. A Kossuth Lajos utcában lévő önkormányzati hivatal új nyílászárói és tetőhéjazata, valamint egy felújított járdaszakasz kelti ezt a benyomást. Az energiahatékonyságra való törekvés is megjelenik a hivatal, illetve a művelődési házra telepített napelemekkel. Az önkormányzat a megvalósult beruházásokra építve további fejlesztéseket tervez, de figyelme a közösségi programokra is kiterjed.

közélet
Járdafelújítás a Petőfi utcában
Megújult a Petőfi utca Takarék köztől a Kossuth utcáig tartó járdaszakasza. Az önkormányzati forrásból finanszírozott beruházás eredményeiről a helyszínen tartott sajtótájékoztatót Balaicz Zoltán polgármester és dr. Káldi Dávid önkormányzati képviselő.

közélet
Elkezdődött az Ady utca felújítása
Június végén elindult az Ady utca ivóvízvezetékének rekonstrukciója; jelenleg az Ady- Petőfi- és Eötvös utcai szakaszon folynak a munkálatok. A részletekről a helyszínen tartott sajtótájékoztatót Bali Zoltán alpolgármester és dr. Káldi Dávid önkormányzati képviselő.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltsége (7), Tóth Gábor (1), Viviéra Beach (6), zsebpénz (1), Győrffy Balázs, a NAK elnöke (1), logisztikai központ és konténerterminál (2), Hévíz, Városi Könyvtár (18), Foci (34), Mindenszentek (14), Vitrinkiállítás (46), Népi hang-színek (5), előadás (10), Jéghercegnő & Mr. Santa Claus (1), Borsfa (3), Gellénháza (15), Hibácskó Ferenc gyűjtő (1), Papp László tagintézmény-vezető (1), Tök jó Zalakaroson (1), autóvezetés (2), Stratégia (2)
1-20 21-40