2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Fischer-emléktársaság alakult

2020. november 01. vasárnap, 19:32
Szerző: -pet-
A közelmúltban jött létre a Fischer György Emléktársaság azzal a céllal, hogy a nyolc éve elhunyt Munkácsy-díjas szobrászművész köztéri alkotásait figyelemmel kísérjék.

Megemlékezést szerveznek az Országépítő szoborhoz - Vigyáznak a szobrász köztéri munkáira

Mint azt Frimmel Gyula grafikusművész, a társaság egyik alapítója érdeklődésünkre elmondta: a nyár folyamán Matyovszky Márta (mint a Fischer-család régi barátja) kereste fel néhányukat azzal az ötlettel, hogy a szobrászművész munkásságára és emlékére jó volna valamilyen intenzívebb formában felhívni a figyelmet. Első körben az Eötvös közben álló Országépítő című, István királyt ábrázoló alkotás került szóba.

Fotó: Fischer György Emléktársaság

(A szobor állapotáról a szeptemberi közgyűlésen dr. Kocsis Gyula, az EZE önkormányzati képviselője érdeklődött. Mint arról lapunk is beszámolt, a műszaki szemle során megfelelőnek találták a szobrot, csupán a posztamens és a talapzat szorul kisebb felújításra, tisztításra.) A társaság ezen túlmenően Fischer György többi, Zala megyében található alkotásának sorsát is szeretné hasonló módon nyomon követni. De az is cél, hogy életművére – akár a meg nem valósult köztéri munkáira – és összességében a szellemi hagyatékára felhívják a figyelmet. Ennek apropóján szervezik meg november 5-én (születésnapján) az Eötvös közi gyertyás megemlékezést is. Az Országépítő szobor jól szimbolizálja azt, hogy valami először nem valósul meg ott, ahová tervezték, aztán máshol mégis felállításra kerül – fogalmazott Frimmel Gyula.

Hozzátette: nem hivatalosan bejegyzett egyesületként működnek (ez nem is fogalmazódott meg bennük), hanem afféle lelkes „akciócsoportként”. Mindenki csatlakozhat hozzájuk, aki tisztelte, szerette a szobrászművészt és alkotásait.

Grafika: Frimmel Gyula, Tóth Norbert

A társaság november 5-én, 18 órára az Országépítő szoborhoz (Eötvös köz) várja mindazokat, akik egy-egy mécsessel, vagy egy szál virággal szeretnének megemlékezni Fischer Györgyre, a szobor alkotójára. Beszédet Frimmel Gyula mond.

Az esemény mottója: Szívben béke, arcon maszk, termoszban meleg ital, kézben szál virág - és távolságtartás!

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK