Vezető hírek
„Helyi identitás” a közösségfejlesztésért
Projektzáró a városházán
Az Európai Unió 2014-2020-as fejlesztési ciklusának szoft-elemeként megvalósuló projekt a napokban zárult. A 2018-2023 között zajló „helyi identitás” pályázat részleteiről a városházán tartott sajtótájékoztatót Balaicz Zoltán polgármester, Flaisz Gergő, a Keresztury VMK igazgatója, Horváth Gábor, a humánigazgatási csoport vezetője és Horváth-Illés Borbála, projektfelelős.
A polgármester többek között felidézte: a program célja az volt, hogy Zalaegerszegen és településrészein különféle kulturális rendezvényekkel összekovácsolják a közösségeket, fejlesszék a lakosság cselekvőképességét, összességében pedig, hogy a lokálpatrióta kötődésünk erősödjön. A város partnerintézménye a Keresztury VMK volt, de a múzeum, a levéltár, a könyvtár, a rendőrség, a színház, valamint számos civil szervezet és sportegyesület segítette a rendezvények létrejöttét. Valamilyen formában szinte minden városlakó érintett volt a „Helyi identitás”-projektben – fogalmazott Balaicz Zoltán. A megvalósult programokkal elégedettek, annál is inkább, mert hiánypótló kötetek láttak napvilágot, de kiállításokat, vadászati konferenciát, helytörténeti konferenciát is szerveztek, és az egészséges életmódra, hagyományápolásra is felhívták a figyelmet a programok révén.
A polgármester jelezte: lesz folytatás, hiszen a 2020-27-es fejlesztési időszak szoft-elemei között is szerepel a helyi identitás erősítése; mintegy 200 millió forint áll majd rendelkezésre.
A résztvevők elmondták: a TOP-pályázat lebonyolítása nem volt egyszerű, sok város bele sem fogott ebbe a projektbe, annyira bonyolult az adminisztrációja. Zalaegerszeg viszont bátor volt, és jól döntött, hogy bevállalta, mert sok olyan rendezvény valósult meg és sok olyan könyv látott napvilágot, ami enélkül a forrás nélkül nem születhetett volna meg. A pályázat időszaka alatt több mint 300 millió forintot fordíthattak különféle kulturális és egészségügyi programokra, közösségépítésre, valamint kiadványok megjelentetésére.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Kisfaludi Strobl Zsigmond kiállításNémeth János kiállításBarangolás a Göcseji FalumúzeumbanA zalaegerszegi zsidóság múltja – kiállításKESZTHELY HÍRES HÖLGYEIBalaton Art Alkotóközösség kiállítása"Előttünk nincs titok” 16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban Göcseji MúzeumBemutatkozik... a Göcseji Múzeum farestaurátoraA VILÁGON EGYEDÜLI – Balneológiai és helytörténeti kiállításÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK A LENDVAI ZSINAGÓGÁBAN top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáter