Megelőzés
közélet
Mellrák után is van élet - a korai felismerés életet menthet
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek apropóján szervezett a zalaegerszegi Daganatos Betegek Egyesülete közösségi délutánt a Mindszentyneum konferenciatermében.
életmódi
A magyarok fele nem használ naptejet
A magyar lakosság csupán 8 százaléka használ fényvédő krémet egész évben, a túlnyomó többség (43 százalék) csak nyáron figyel erre oda - derült ki egy friss, reprezentatív kutatásból. Amikor legerősebb az UV sugárzás 11-15 óra között, akkor csak a megkérdezettek negyede szünetelteti a napozást.
oktató
A stroke tüneteinek felismerésére is tanítja a gyerekeket
Tóthné Koller Mária, a zalaegerszegi Mindszenty-iskola védőnője a közelmúltban Családháló-díjban részesült. Az elismerést olyan szakember kaphatja, akinek a munkája kiemelkedő és példa értékű, szakmai rátermettsége és emberi odafordulása segíti a családokat.
életmódi
Rózsaszín október: kampány a mellrák ellen
A mellrák elleni küzdelem világnapján (október 1.) kampányt hirdettek zalaegerszegi és környékbeli hölgyeknek. A felkérés lényege, akik a betegség megelőzését fontosnak érzik, vagy maguk, illetve családtagjuk révén érintettek, fotó beküldésével csatlakozzanak a figyelemfelhívó akcióhoz.
közélet
Legfontosabb a megelőzés
Tartásvizsgálatra, csontsűrűség-mérésre, testösszetétel-elemzésre, dietetikai tanácsadásra valamint látáspróbára nyílt lehetőségük a zalaegerszegi önkormányzat munkatársainak a Zala Megyei Szent Rafael Kórház által működtetett Egészségfejlesztési Irodában. Az esemény egyik állomása volt a város és a kórház együttműködésének.
életmódi
InBody készüléket adományoztak
Térítésmentes testösszetétel-elemzésére is lehetőség nyílt a Zalaegerszeg Járási Egészségfejlesztési Irodában (EFI) azon InBody készülék segítségével, amit a Zala Megyei Sportszövetségek Egyesülése (ZMSE) adományozott az intézmény számára.
nézőpont
Már az első függőséghez vezet
Már az első adagnál függővé válik az, aki kábítószerhez nyúl, hangzott el a figyelmeztetés azon a rendezvényen, amelyen két egykori szerhasználó fiataloknak mondta el, miért nyúltak először droghoz, és hogyan szabadultak meg attól. A program a Zalaegerszegi Kábítószer-egyeztető Fórum kezdeményezésére a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztályának szakmai irányításával valósult meg.
közélet
Szív- és érrendszeri betegségeket elkerülendően
A pitvarremegés megelőzését is szolgálja a Három generációval az egészségért elnevezésű program, melynek megvalósítására három zalaegerszegi háziorvosi konzorcium nyert összesen 198 millió forintot az Emberi Erőforrások Minisztériumától. A szív-érrendszeri és a daganatos megbetegedések prevencióját segítő projekt a gyerekekre is irányul fizikai aktivitásuk és egészséges táplálkozásuk érdekében, különös tekintettel a dohányzás elkerülésére.
életmódi
Szívünk Napján az életmódváltásról
Több egészségügyhöz kapcsolódó civil szervezet, valamint a Zala Megyei Szent Rafael Kórház összefogásának eredményeképpen zajlott le Zalaegerszegen az idei Szívünk Napja rendezvény. Az eseményt a Szív Világszövetségének kezdeményezésére 2000 óta világszerte megrendezik.
közélet
Kézmosással ügyelj magad és mások egészségére
A helyes kézmosás minden ujjat, ujjközt érint, továbbá a kézfejet és kézbelsőt is, és legalább 30 másodpercig tart. Ennek technikájával ismerkedhettek meg a betérők a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház főépületének aulájában.
nézőpont
Varázsdohány, Facebook tabletta
Az aktuális droghelyzetről, a klasszikus és a dizájner drogok főbb trendjeiről, a drogfogyasztás okairól és a megelőzés fontosságáról esett szó a Zalaegerszegi Kábítószer Egyeztető Fórum (KEF) és a város önkormányzata által szervezett szakmai napon a zalaegerszegi Apáczai VMK-ban.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Órakiállítás (4), Mobilitas rendezveny (3), Hévíz, Muzeális Gyűjtemény (9), Akadályfutás (3), Tizenegyesrúgó Bajnokság (2), Egerszeg Fesztivál 2017 (10), Veszélyek (1), Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő (4), GIRO D'ITALIA (2), Vízitúrák és evezés (3), KISZÖV Szenior Táncegyüttes (1), Bazitai pogácsa fesztivál (2), Hévízi-tó geotúra (3), Deák Ferenc Technikum (7), Ünnep (43), Bivalyrezervátum (7), Dalest (6), Crystal Nails-Elite Körmös Akadémia (1), Új beszerzés (1), Dr. Koncz Zsófia miniszterhelyettes, (2)