Vezető hírek
Kétirányúvá és háromsávossá válik
A közművek kiváltásával megkezdődött a Kosztolányi utca átépítése
A Kosztolányi utca eredetileg Erzsébet királyné utcaként vonult be a köztudatba. A Sissinek emléket állító utcában 1925 és 1935 között épült fel a Rózsa-, ma Béke-liget és a Baross-liget közötti villasor 15 épülettel, amelyből kettőt lebontottak a Petőfi-iskola bővítésekor, kezdte történeti áttekintéssel tájékoztatóját Balaicz Zoltán polgármester. Az utcát 1946-ban nevezték át Kosztolányi Dezső utcának, amely a Kovács Károly térrel együtt 1976-ig kétirányú volt. Akkor a nagytemplom melletti plébániakert maradványát felszámolták, a Szentháromság szobrot áthelyezték. Az akkori tanácsvezetés döntött amellett is, hogy átvezeti a négysávos 76-os számú főutat Zalaegerszeg történelmi belvárosán, végleg megszüntetve ezzel a Kazinczy tér több évszázadon át tartó főtéri funkcióját. Ehhez kapcsolódóan lett egyirányú a Kosztolányi utca.
A polgármester, mint mondta, akkor még nem is gondolhattak arra, hogy 20 évvel később, 1988-ban 16 ezer, 2022-ben pedig már 35 ezer gépjármű lesz a városban. Mindezt napi szinten tetézi a környékről érkező járművek sokasága és az egyre növekvő teherforgalom. Már a 2000-es évek elején felmerült, hogy kezdeni kell valamit a helyzettel, mert sem a Kossuth Lajos utca, sem a Mártírok útja nem bírja el a ránehezedő terhelést. Így merült fel a Kosztolányi Dezső utca újbóli kétirányúsítása, amelyre most érkezett el a történelmi pillanat a források rendelkezésre állásával, hangsúlyozta a polgármester. Az önkormányzat a TOP-pályázaton 449 millió forintot nyert, amit a magyar kormány több mint 1,3 milliárd forinttal megemelt.
Ifj. Böjte Sándor Zsolt, Gecse Péter, dr. Káldi Dávid önkormányzati képviselők, Vigh László, dr. Sifter Rózsa, Balaicz Zoltán és Bali Zoltán a projekttérképpel
A Kovács Károly tér és a Kosztolányi Dezső utca a Mária Magdolna Plébániatemplomtól a Hunyadi utcáig önkormányzati tulajdonban és kezelésben van. A beruházás első üteme tehát az önkormányzati szakaszt érinti. Közel 1,8 milliárd forintot fordíthatnak kivitelezésére, melynek befejezési határideje 2023 augusztusa. A Kosztolányi utca kétirányúsítása a Kossuth utcán jelenleg nagy számban közlekedő autók és buszok számára alternatív útvonalat kínál majd. Könnyebbé válik a Zala Megyei Szent Rafael Kórház, a vasútállomás és a páterdombi városrész megközelítése is. A Hunyadi utcától a vasútállomásig tartó szakasz állami fenntartásban van. Ennek átépítése képezi a beruházás második ütemét, amely a Modern Városok Program állami keretéből valósul meg. A munkálatok az eredményes közbeszerzési eljárást követően 2023 tavaszán indulhatnak. A következő év nagy kihívás lesz, mondta a polgármester, aki végezetül türelmet kért valamennyi közlekedőtől.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos arról beszélt, hogy a Kosztolányi utcában tíz ezer jármű közlekedik naponta. A hatalmas forgalmat bonyolít le, hiszen itt található a kormányhivatal, a megyei önkormányzat és egy iskola. Az utca ráadásul összeköti a vasútállomást a város központjával. Mint mondta, a Kosztolányi utca kétirányúsítása a biztonságos közlekedést szolgálja, mely tekintetben még nagyobb kihívás várható, miután a fővárosban és a megyei jogú városokban a gépjárművek száma évente 5 százalékkal nő. Megfontolandó tehát az autóforgalom csökkentése kerékpárral.
A Zala Megyei Kormányhivatal telek-átalakítással és telek-átadással segítette a beruházás elindítását, mondta dr. Sifter Rózsa főispán. Jelezte, a kivitelezés logisztikával jár majd, mert az üzemeltetésükben lévő épület megközelíthetőségét biztosítaniuk kell az itt dolgozó több száz ember számára. Hangsúlyozta, de legfontosabb a cél, hogy gördülékennyé válik a forgalom a kétirányúvá és háromsávossá váló Kosztolányi utcában.
A Kosztolányi utcában a Petőfi-iskola előtt vízvezeték-kiváltási munkák zajlanak
Az északi ipari park az elmúlt években látványos fejlődésnek indult a járműipari tesztpálya, gyártóüzemek, kutatás-fejlesztési és egyetemi központok létesítésével, amely az itt létrejövő munkahelyek miatt is magával hozta az észak-déli irányú közlekedés felerősödését a városban, vélekedett Bali Zoltán alpolgármester. Kiemelte, egy hatalmas beruházásról van szó, amely két ütemben a Balatoni úttól a Hunyadi utcán át a Zrínyi úti csomópontig fogja hatékonyabbá tenni a közlekedést. Jelezte, a projekt elindítását közműberuházások előzték meg: a Balatoni úton a szennyvízhálózat rekonstrukciója, a Petőfi utcai csatlakozó csomópontban a gáz-, az ivóvíz- és a szennyvízvezetékek cseréje, valamint a Berzsenyi utcai csomópontban a közművek felújítása. A Kosztolányi utca fejlesztésének első ütemében több ilyen munka valósul meg. Az utca kétirányúvá tétele az út, a járda, a parkolók, a buszöblök valamint a csomópontok átépítését, a közvilágítás bővítését és forgalomtechnikai változtatásokat foglal magában. A kivitelezést két zalaegerszegi cég, a Hydrocomp Mélyépítő Kft. és az Inter-TEfu Kft. konzorciuma végzi.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben