Vezető hírek
Kiszolgálva a nemzetközi szállítmányozást
Logisztikai központot és konténerterminált épít a város
Vigh László, Nagy Bálint, Balaicz Zoltán, Dormán Miklós és Oláh Gábor
Teljesen új lehetőséget nyit meg Zalaegerszeg gazdaságfejlesztése, és egyben a térség számára a logisztikai központ első ütemének megvalósítása, hangsúlyozta Balaicz Zoltán polgármester. Mint fogalmazott, a miértre leginkább a földrajzi elhelyezkedés ad választ, hiszen a város közel fekszik az Adriai-tengerhez, és a kikötőkből induló vasúti korridorok mind áthaladnak a zalai vármegyeszékhelyen. A Zalaegerszegi Városfejlesztési Zrt. által koordinált projektnek köszönhetőn lesz megállási és átrakodási lehetőségük.
A polgármester kiemelte, az elmúlt nyolc évben 4400 új munkahely jött létre Zalaegerszegen, ami 7,5 százalékról 2,5 százalékra csökkentette a regisztrált álláskeresők arányát. Ezen idő alatt kétszeresére növekedett a város iparűzési adóbevétele, mégpedig 3 milliárdról mintegy 6 milliárd forintra. Jól mutatja ez a város gazdasági erejét, amely tovább erősödhet a 27 hektáros iparterület kialakításával, és amely win-win lehetőség mind Zalaegerszeg, mind Zalaszentiván számára.
A város azért sikeres a pályázatokban, mert mindig kész tervekkel rendelkezik és időben lép, vélekedett Vigh László országgyűlési képviselő. Hangsúlyozta, nem véletlen, hogy Zalaegerszeg az innováció központja. A járműipari tesztpályával olyan fejlődésnek indult a város, amely arra mutat, hogy a délnyugat nagy kapuja lesz. S ebben a felépülő logisztikai központ is lényeges szerepet játszik.
A leendő iparterület helyszínén
Magyarország kormánya elkötelezett a magyar gazdaság fejlesztésében, amelyben a szándék és a rendelkezésre álló források mellett elengedhetetlen partnerek az önkormányzatok, húzta alá Nagy Bálint közlekedési államtitkár. Kiemelte, Zalaegerszegen és térségében minden egyes elköltött forint jó helyre került. Méltatta a város vezetésének előrelátását, mert a logisztikai iparterület kialakításával a Metrans nemzetközi szállítmányozási vállalat által létesítendő konténerterminálhoz fognak csatlakozni. Az átrakó terminálnak így nagyon jelentős szerepe lesz a szlovéniai Koper kikötőjéből és az északi desztinációkból érkező szállítmányok kezelésében.
Zalaszentiván számára nagyon jelentős a zalaegerszegi logisztikai központ és konténerterminál létesítése, amely szorgalmazta az út másik oldalán egy 12,7 hektáros, közművesített ipari park kialakítását, ahová befektetőket várnak. Nemrég fejeződött be építése az önkormányzat által a TOP-programon elnyert 216 millió forintos támogatásból, és a hozzátett 25 millió forint önerőből, mondta el Dormán Miklós polgármester.
Az 1,1 milliárd forinttal támogatott zalaegerszegi projekt első ütemében ivóvíz- és szennyvízhálózatot, csapadékcsatornát, csapadéktározót létesítenek, a középfeszültségű légvezetéket a föld alá teszik, továbbá ipari feltáró utat és négyágú körforgalmat építenek, a Hydrocomp Kft. és az Inter-Tefu Kft. kivitelezésében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben