Vezető hírek
Rózsaszín október: kampány a mellrák ellen
Különleges fotókból nyílt kiállítás
A felhívást Balaicz Zoltánné Edit és dr. med. habil. Gasztonyi Beáta PhD, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház főigazgatója közösen tették. A fényképeken rózsaszín pólót, vagy rózsaszín szalagot – ez utóbbi a mellrák elleni küzdelem szimbóluma – kértek. Eredetileg fotómontázst terveztek a beérkezett képekből. Viszont olyan nagy volt a részvétel, hogy egy kiállítás rendezésére is módot adott, melynek helyszíne a Zalaegerszeg Járási Egészségfejlesztési Iroda lett.
Balaicz Zoltánné és Gasztonyi Beáta a kiállítás megnyitóján
Október 18-án sajtónyilvános tárlatnyitón számoltak be a kampány sikeréről. Balaicz Zoltánné kisebb statisztikával is szolgált. E szerint több mint 70 fotó érkezett a felhívásra, kollektíváktól, civil szervezektől, sportegyesületektől, iskoláktól, szülői munkaközösségtől, illetve magánszemélyektől. Így összesen 700 fő látható a képeken. Edit hozzátette, sok megható történetet és hálát kifejező üzenetet is csatoltak a fényképek mellé, megerősítve ezzel a szervezőket a kezdeményezés létjogosultságáról.
Gasztonyi Beáta főigazgató elmondta, szívesen csatlakozott a kórház a kampányhoz, hiszen a hivatásuk része a szűrőprogramok előtérbehelyezése. Hangsúlyozta, az időben felfedezett emlőelváltozás gyógyítható, a szűrésnek ez esetben is kiemelt szerepe van, ez mammográfiás vizsgálatot jelent. A közelmúltban történt kórházi fejlesztések során egy új emlő ultrahanggal és egy mammográfiás készülékkel bővült az intézmény eszközparkja, mely gyorsíthatja a betegellátást. A nevezett fotós akcióhoz pedig a kórház több osztályának kollektívája is csatlakozott.
Balaicz Zoltánné Edit köszönetét fejezte ki a résztvevőknek és a kiállítás támogatóinak (EFI iroda, Göcseji Nyomda, Keresztury VMK). Összegzésképpen megjegyezte: elérte célját a kampány.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában