2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

InBody készüléket adományoztak

2022. november 09. szerda, 18:37
Szerző és fotó: Antal Lívia
Térítésmentes testösszetétel-elemzésére is lehetőség nyílt a Zalaegerszeg Járási Egészségfejlesztési Irodában (EFI) azon InBody készülék segítségével, amit a Zala Megyei Sportszövetségek Egyesülése (ZMSE) adományozott az intézmény számára.

A Zalaegerszeg Járási Egészségfejlesztési Irodának

Az InBody készülék átadásánál dr. Gasztonyi Beáta és Császár József

A Zala Megyei Sportszövetségek Egyesülése 2018 márciusától három éven át tartó egészségfejlesztési projektet valósított meg A felnőtt lakosság megőrzése a sport által elnevezéssel Zala, Vas és Győr-Sopron-Moson megyékben, idézte fel az előzményeket Kámán Ferenc sportigazgató. A program során közel 3 ezer fő részvételével négy gigarendezvényt tartottak, ebből kettőt Zalaegerszegen és Zalaszentgróton, amelyeken a megyeszékhelyi EFI is közreműködött. Emellett két járásban 14 nagyobb rendezvényt szerveztek, amelyeken 12 sportágban kínáltak mozgási lehetőséget mintegy 5 ezer fő számára. A három év alatt 60 településen 3600 alkalommal rendeztek mozgásra épülő programokat, amelyekre kéthetente kerítettek sor. A projekt utolsó két hetében egészségfejlesztési előadásokra invitálták az érdeklődőket, amelyhez a megyei kórház és az EFI biztosított dietetikusokat és gyógytornászokat. A pályázat kiírója által elvárt 12 ezerrel szemben 30900 látogatást sikerült teljesíteni a 234 millió forinttal támogatott projektben. Ennek keretében szerezték be a testösszetétel elemzésére szolgáló InBody készüléket, amit már a projekt során is használtak a zalaegerszegi egészségfejlesztési irodában. A pályázat lezárult, ezért a készüléket az irodának adományozták, ahol a legjobb szolgálatot tehet.

Legfőbb érték az egészség, mert abból nincs felesleg, idézett egy találó gondolatot Császár József, a ZMSE elnöke, aki jelképesen átadta a készüléket a kórház főigazgatójának. Dr. med. habil Gasztonyi Beáta PhD köszönettel vette az adományt. Elmondta, a Zalaegerszeg Járási Egészségfejlesztési Iroda 2018. március elsején nyílt meg, és 2023. április végéig pályázati támogatásból működik. Az elmúlt öt évben bebizonyította létjogosultságát az egészségmegőrzés és a prevenció területén a lakosoknak, iskolásoknak, civil szervezetek és sportklubok tagjainak nyújtott szolgáltatásaival, ezért bíznak a folytatásban. Kiemelte, hogy jövőre lesz 175 éves a Zala Megyei Szent Rafael Kórház, amely kapcsán kampányokat kívánnak szervezni az InBody készülékkel gyarapodott egészségfejlesztési irodában is.

A speciális eszköz testünk izom-, zsír- és víztartalmáról ad információkat pár per alatt, amelyek a további teendők tekintetében nagyon hasznosak. Bognár Ramóna, az EFI irodavezetője elmondta, ha valakinek a normálistól eltérő értékeket mutat ki a vizsgálat, akkor fel tudják ajánlani számára a diétás tanácsadást, amely szintén ingyenes, mint az InBody testösszetétel-mérés. Mindehhez csak előzetes regisztráció szükséges.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK