Vezető hírek
Varázsdohány, Facebook tabletta
Nemzeti Szakértői és Kutató Központ országos hálózatának laborjaiban elemzik az összes magyarországi fogást, hogy a mintákban lévő anyagok ütköznek-e jogszabályokba. Oly módon következtetni is tudnak a drogpiacon zajló folyamatokra, a dizájner és klasszikus drogok főbb trendjeire, mondta előadásában Csesztregi Tamás, az intézet analitikai osztályának vezetője. Zala megyében, ahol, sokkal kisebb esetszámmal dolgoznak, ez úgy néz ki, hogy legkelendőbb a marihuána, ezt követik az amfentamin származékok, melyek között az Ecstasy a legnépszerűbb, illetve a kokain.
A dizájner drogokkal kapcsolatban elmondta, hogy Európában és Magyarországon is 2014 volt a csúcs év, amikor száz teljesen új vegyület jelent meg. Ezeknek kétféle típusuk van, amit kristály valamint herbál, zsálya vagy biofű néven szokták az utcán árulni. Veszélyességük abban rejlik, hogy nem tudni mi van bennük. Olyan vegyületeket, molekulákat tartalmaznak, amelyeket sűrűn változtatnak a kábítószertörvények megkerülése végett, és amelyek hatása a marihuánánál akár 10-30-szor is nagyobb lehet. Ilyen például a varázsdohány, vagy a Facebook tabletta, amitől nagyon sokan rosszul lettek. Az osztályvezető biztatónak nevezte a trend megfordulását. A lefoglalásokban a klasszikus szerekhez képest a dizájner drogok aránya 60 százalék volt 2014-ben, 2017-ben viszont már csak 30–40 százalék közötti.
Szakmai nap az aktuális droghelyzetről
Major Zsolt, Majzik Balázs, Balaicz Zoltán, dr. Szemelyácz János és Csesztregi Tamás
A dizájner jelenségről dr. Szemelyácz János pszichiáter, addiktológus szakorvos, a pécsi INDIT Közalapítvány szakmai vezetője tartott előadást. Többek között arról beszélt, hogy ezek olcsóbbak a klasszikus szereknél (marihuána, heroin), ráadásul az interneten nagyon könnyen elérhetők, az úgynevezett dark weben keresztül tulajdonképpen lekövethetetlenül zajlik a fizetés és a szerek cserekereskedelme. A 18 év alatti fiatalok elsősorban ezeket a szintetikus szereket (főként a herbál típusúakat) próbálják ki, melyek összetételéről és hatásairól valóban keveset tudunk. A klasszikus szereket fogyasztók esetében már léteznek kezelési módok, míg a dizájner drogok esetében kevésbé. Nehézséget jelent, hogy rengeteg testi és pszichés problémát okoznak akkor is, amikor valaki le akar állni ezekkel. Éppen azok körében legjelentősebb a fogyasztásuk, akiket leginkább súlyt a szegénység és a társadalmi kirekesztés. Mindez nagyon megnehezíti a kezelést és a prevenciót, emelte ki.
Major Zsolt, a Zalaegerszegi Kábítószer Egyeztető Fórum társelnöke elmondta, a szakmai nap célja, hogy az ifjúságvédelemmel foglalkozó pedagógusokat, védőnőket, családsegítő munkatársakat tájékoztassák a jelenlegi droghelyzetről és a kábítószerezés veszélyeiről. A délutáni előadások előtt a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok helyzetéről tanácskoztak a szakemberek. E témában Majzik Balázs, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság drogmegelőzési programok osztályának megbízott vezetője tartott előadást.
A rendezvényen részt vett Balaicz Zoltán polgármester, aki köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy lépést kell tartani a digitális világ fejlődésével, hogy meg lehessen szólítani a fiatalokat, akik alapvetően jó dolgokat akarnak. A megváltozott, kitágult világban azonban sokszor egyedül vannak, könnyen megtéveszthetőek, ezért jelent ma még nagyobb kihívást és felelősséget a kábítószer elleni küzdelem.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben