Vezető hírek
Szív- és érrendszeri betegségeket elkerülendően
Három generációt érintő egészségfejlesztés
A képen (balról jobbra, dr. Varga Ildikó háziorvos, konzorciumvezető (Becsvölgye), Ladányi Ibolya Otília, a Zalaegerszegi Egészségügyi Alapellátási Intézmény vezetője,
Zimborás Béla, Balaicz Zoltán, dr. Varga Bernadett és dr. Hóbor Miklós.
A programot ismertető sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán polgármester arról beszélt, hogy az elmúlt 17 évben több mint egymilliárd forintot sikerült fordítani az egészségügyi alapellátás fejlesztésére a városban. Ebből 700 millió forintot tett ki az 1994-ben indult egy rendelő, egy orvos program, majd az utóbbi két évben az a 353 millió forint, amit a TOP-program biztosított a felnőtt és gyermek háziorvosi rendelők energetikai felújítására valamint eszközparkjának korszerűsítésére. Most három zalaegerszegi háziorvosi konzorcium nyert támogatást egy egészségfejlesztő projekt megvalósítására, amely generációkat érint a városban.
Zimborás Béla projektmenedzser felidézte, hogy 2015-ben már volt egy ilyen modellprogram, ami a mostani elődjének tekinthető. A 2019. július elsejével induló és 2020. június 30-ával záruló új projektet ismertetve elmondta, hogy az 16 körzetet, közte 3 városkörnyékit érint.
A GYERMEKESÉLY – prevenciós szolgáltatások fejlesztése az egészségügyi alapellátásban Zalaegerszegen című projektben 5 zalaegerszegi házi gyermekorvosi és 1 zalaegerszegi felnőtt háziorvosi körzet vesz részt, 64 ezer forintos támogatással. Az érintett lakosságszáma: 4 835 fő
A FÓKUSZBAN AZ EGÉSZSÉG – az egészségügyi alapellátás hatékonyságának javítása Zalaegerszegen című projektben 5 zalaegerszegi felnőtt háziorvosi körzet vesz részt 74.000 ezer forintos támogatással. Az érintett lakosságszáma: 9 306 fő
AZ EGÉSZSÉG ÉRTÉK – Új együttműködések az egészségügyi alapellátás fejlesztése érdekében Zalában című projekt – amelyben 1 zalaegerszegi házi gyermekorvosi körzet, 1 zalaegerszegi és 3 városkörnyéki vegyes háziorvosi körzet vesz részt 60.000 ezer forintos támogatással. A két érintett zalaegerszegi körzet mellett a praxisközösség ellátási területe további 12 településre (Becsvölgye, Kustánszeg, Gutorfölde, Pusztaederics, Szentpéterfölde, Csertalakos, Teskánd, Boncodfölde, Hottó, Babosdöbréte, Böde és Zalaboldogfa) terjed ki. A 2 zalaegerszegi körzet érintett lakosságszáma: 4 238 fő, a praxisközösség teljes ellátási területének lakosságszáma: 9 403 fő.
A projekt célja a pitvarfibrilláció (pitvarremegés) kialakulásénak megelőzése, A fotó korábbi felvétel a súlyos szívritmuszavar műtéti kezeléséről a zalaegerszegi kórházban.
Dr. Varga Bernadett felnőtt háziorvos, az 5 zalaegerszegi felnőtt háziorvosi körzetet érintő projekt konzorciumvezetője a krónikus szív-érrendszeri és a daganatos megbetegedések megelőzésére hívta fel a figyelmet. Mindkettő vezető halálok hazánkban. Nemcsak korán és sokan halnak meg emiatt, de ezekben a betegségekben eltöltött évek száma is magas más országokhoz képest. A projekt során vérnyomás-, boka-kar indexmérés, pitvarfibrilláció és demencia szűrés áll az érintett lakosság rendelkezésére. A kockázati szintek felmérésével, tanácsadással és gondozással a cél az, hogy változtatni lehessen a szomorú statisztikákon. A fiatal korosztályt is bevonják. Ebben partnerük a zalaegerszegi Mindszenty Általános Iskola és Gimnázium, ahol egészségállapot-felmérést végeznek az általános és középiskolások körében.
Dr. Hóbor Miklós házi gyermekorvos, a gyermekesély elnevezésű projektről beszélt. Mint mondta, kiemelt szerepet jut a gyermekek körében a dohányzás visszaszorítása, amelyhez egy dohányzásról való leszoktató programot hívnak segítségül. Mivel nagyon sok gyerek túlsúllyal küzd, a testmozgásra és az egészséges táplálkozásra való ösztönzés is helyet kap a programban.
A projektek sikeres megvalósítását a háziorvosokon, asszisztenseken és védőnőkön túl gyógytornászok, dietetikusok, egészségfejlesztő szakemberek, valamint kardiológus és pulmonológus szakorvosok segítik.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben