Közélet
Együtt: Georgikon telephelyként?
„Mégis telephellyé zülleszthetik a Georgikont” – e címmel tartott sajtótájékoztatót Molnár Tibor, az Együtt választókerületi elnöke.
Paksy: Nem a KLIK újabb átalakítására!
Örülünk, hogy a Modern Városok program Zalaegerszegre vonatkozó fejlesztéseihez immár rendelkezésre állnak a források, hiszen megjelent az erről szóló kormányrendelet.
Societas: a közösségépítés a céljuk
Ma Londonban közel 100 ezer magyar állampolgár dolgozik, a külföldön élő magyarok száma eléri félmilliót. Ha az ő gyermekeikben nem alakul ki a magyar identitás, akkor ezt a generációt végleg elveszítjük – fogalmazott sajtótájékoztatóján Horváth Fábián, a Societas Baloldali Ifjúsági Mozgalom zalaegerszegi alelnöke.
Új elnök a helyi Jobbik élén
Korábban már beszámoltunk arról, hogy Pete Róbert a Jobbik zalaegerszegi elnöke, önkormányzati képviselő és Pintérné Kálmán Marianna önkormányzati képviselő kiléptek a pártból. Velük tartott még négy jobbikos, így jelenleg 24-en alkotják a helyi szervezetet.
Jelentős többletforrást kapott Zalaegerszeg
Már többször beszámoltunk róla, a 2014-2020 közötti TOP Program keretében 11,2 milliárd forint áll Zalaegerszeg rendelkezésére.
Közgyűlési döntésekről
A rendszerváltozás óta a legrövidebb ülését tartotta a város képviselőtestülete. A zalaegerszegi közgyűlés 22 előterjesztést tárgyalt meg és hozott határozatot közel két óra alatt.

zöld
A legszebb konyhakertek
Zalaegerszeg is csatlakozott a Magyarország legszebb konyhakertje programhoz. A helyi kiskertek nyertes pályázóinak köszöntésére és a díjak átadására az elmúlt héten került sor.
Eredménytelen népszavazás
Bár a „nem” válaszok óriási többségben voltak (95-98 %) a magyarországi népszavazás eredménytelen lett, mivel a választásra jogosultak 43,3 százaléka vett részt a voksoláson.
Az autóipari tesztpálya megvalósulásáról
A városi közgyűlést követő szokásos sajtótájékoztatóján Balaicz Zoltán polgármester a legfontosabb döntésekről számolt be a sajtó képviselőinek.
Megújult a Tüttőssy utca
Az elmúlt héten lezárultak a Tüttőssy utca átépítési munkálatai. A megújult szakaszt az Európai Mobilitási Hét programjának keretében adta át Balaicz Zoltán polgármester, Dékány Endre a körzet önkormányzati képviselője, valamint a kivitelező cégek vezetői.

közélet
Megszépült a város Díszterme
A nyár folyamán megújult a város Díszterme. Néhány hónapos közgyűlési és házasságkötési szünetet követően szeptember 15-től újra lehet rendezvényeket szervezni a levéltár épületében lévő impozáns terembe.
köztér
Kertvárosi Vigasságok
Megújult, kibővített programmal várták a 10. Kertvárosi Vigasságokra a környék lakóit a szervezők. Érdeklődőkben nem is volt hiány sem a vetélkedők, sem a jótékonykodás, sem a sportos és kulturális programok terén.
DK: Maradjanak otthon
A Demokratikus Koalíció mindenkit arra biztat, hogy maradjon távol az EU-ellenes álnépszavazástól. A távolmaradás is szavazat.

közélet
Új parkolók a temetőnél
A Göcseji temető hátsó bejáratánál a zúzottköves, rendezetlen állapotú területen kilenc darab térkő burkolatú várakozóhelyet alakítottak ki a közelmúltban, a megközelítést biztosító kiszolgálóúttal.
közélet
Lift-rekonstrukcióra gyűlt a pénz
A tegnap megrendezett jótékonysági családi nap az Idősek Otthona liftjének teljes körű rekonstrukcióját szolgálja, melynek költsége várhatóan 12 millió forint.
zöld
Fakivágás: sérelmezett vagy indokolt?
A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Keszthelyi Hivatásos Tűzoltósága 2016. augusztus 6-án 11:52-kor kapott riasztást mely szerint Keszthely, Vásár tér 14. szám alatt egy tíz méter magas diófa keresztben be van hasadva.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézet (9), Vonyarcvashegyi Turisztikai Egyesület és Tourinform Iroda (24), Erdős János polgármester (1), Csornai Premontrei Rend (2), A Padlás (4), Jótékonysági árverés (1), Szüreti Fesztivál (10), Színvonalas oktatás (13), Csömödéri Állami Erdei Vasút (29), Gyümölcsoltó Boldogasszony Napja (2), Kummer Gyula (7), Első világháború áldozatai (4), Spirit Pilates és Orientális Tánc Stúdió (1), Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (1), Hévíz, Jézus Szíve templom (3), Balaton Színház, Básti terem (36), Svastitsné Németh Ildikó (22), Borsodi nap (1), Vasútállomás (6), Mentés (2)