Vezető hírek
Lift-rekonstrukcióra gyűlt a pénz
A jótékonysági nap bevétele alapvetően három tényezőből tevődik össze. Ezek egyike a belépőjegy, a másik forrás a helyi vállalkozások által felajánlott összegek, a harmadik tétel pedig a főzőcsapatok versenyéből befolyó pénz.
Augusztus 14-én az időjárás is kedvezett a vállalkozó szellemű főzőcsapatoknak. Az egész napos programon rekordok születtek. A támogató cégek (42 vállalkozás) előzetes felajánlásaiból 2 millió 825 ezer forint jött össze, ez minden korábbinál magasabb összeg. Minden eddigi rekordot megdöntő számú, 57 főzőcsapat által gyűjtött pénz 2 millió 49 ezer forint, ez is lényegesen több, mint az elmúlt években.
Összesen 4 ezer 343 vendég fordult meg vasárnap az AquaCityben, a belépőkből 4 millió 279 ezer forint gyűlt össze. Így a jótékonysági célra befolyt teljes összeg: 9 millió 153 ezer forint.
Balaicz Zoltán polgármester a számok ismeretében – megköszönve a jótékonysági napon részt vevők munkáját - elmondta: az önkormányzat kiegészítő támogatásával beszerezhető az új lift, ezzel megvalósul a gyűjtés célja is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában