Rövidhírek
Új elnök a helyi Jobbik élén
A közelmúltban megtartott tisztújító alapszervezeti ülésen új tisztségviselőket választottak. Erről számolt be a párt sajtótájékoztatóján Zakó László regionális igazgató, a Jobbik megyei elnöke. Bemutatta az új helyi elnököt dr. Teleky Noémit és Benke Richardot, a zalaegerszegi választókerület elnökét, aki pályázati úton nyerte el a tisztséget.
Cél, a tagság bővítése
Dr. Teleky Noémi bemutatkozásképpen elmondta: orvos, 1987-ben végzett az egyetemen. Pályáját a zalaegerszegi megyei kórház sebészeti osztályán kezdte. Jelenleg „kevésbé klinikai, inkább orvos-szakértői munkát végez”. Pártnak nem volt eddig tagja, 54 évesen lépett be a Jobbikba. Egyetért a párt által képviselt álláspontokkal, a jövőben az egészségüggyel, az oktatással szeretne leginkább foglalkozni. Mint elmondta, szeretnék ápolni továbbra is a nemzeti hagyományokat, rendezvényeket szervezni, de most a legfontosabbnak egy új iroda kialakítását tartja.
Benke Richárd 24 éves környezetgazdálkodási agrármérnök. A feladatokról szólva elmondta, céljuk a Jobbik minél hitelesebb arcának a bemutatása, a tagság és a szimpatizáló közösség bővítése, a jelöltek megtalálása a 2018-as választásokra. Zakó László utalt a párt elnökének „otromba” lejáratásáról egyes médiumokban, majd megjegyezte: a jelenlegi hatalom is érzi, hogy az egyetlen alternatíva a kormányváltásra a Jobbik.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában