Rövidhírek
Societas: a közösségépítés a céljuk
A középiskolásokból álló szervezet éppen ezért internetes aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy létesüljön a magyar állam fenntartásában, Londonban egy magyar-angol két-tannyelvű normál tanmenetű, nappali tagozatos általános és középiskola. Mint fogalmazott, minden magyarnak jogában áll az anyanyelvén tanulni. A Londonban élő családoknak nehézséget okoz gyermekeik taníttatása, ezt úgynevezett hétvégi iskolákban próbálják megoldani a normális brit iskolába járás mellett. Megemlítette, hogy Budapesten is van Oroszország, Ausztria vagy Nagy Britannia által fenntartott két-tannyelvű intézmény.
Az ifjúsági szervezet másik két tagja, Balázs Regina és László Marcell elmondták: pályázatot hirdetnek fiatal alkotók számára, amelynek célja a világot jelenleg érintő „Újkori népvándorlás” humanitárius szemszögből történő bemutatása. A pályázatra beküldött műveket kiállítás keretében szeretnék bemutatni az érdeklődőknek. A Vándormadarak című pályázatra előnevezés szükséges december 20-ig, majd másnap egy workshop-ot tartanak a szervezet irodájában (Zalaegerszeg, Ady út 29.), ahová várják az alkotókat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban