Rövidhírek
Megújult a Tüttőssy utca
A sajtóbejárással egybekötött eseményen elhangzott: a helyszín környezetében korábban már átépült a Kossuth utca, a Dísz tér és a Csipke-passzázs, valamint a Tüttőssy utca keleti oldalának járdája.
Az elmúlt hetekben a nyugati oldal térkövezésére, ezenkívül megújult a közvilágítás és új parkolóhelyeket is kialakítottak. Ezek környezetében pedig zöldfelület fejlesztésre is sor került. A beruházás érintette a Kossuth utca és a Tüttőssy utca közötti szakaszt, valamint a Petőfi Sándor utca északi oldalát is, ahol szintén megújult a járda burkolata és új parkolóhelyek is létesültek.
Dékány Endre elmondta: régi adóssága volt már a városnak az utca ezen szakaszának felújítása. Örül, hogy a belváros rekonstrukciója ezzel most teljessé vált. A kiültetett évelő növényekkel és örökzöldekkel pedig még hangulatosabb lesz a környék.
A projekt összesen 35 millió forintba került, melyből többek között 1083 négyzetméter térkőburkolat épült, tizenegy darab fát ültettek ki, valamint három régi közvilágítási oszlopot bontottak el, melyek helyére hat új kandeláber került.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában