Hevesi Sándor Színház
pódium
A Noszty fiú esete a Hevesi színházban
A Hevesi Sándor Színház évadának második premierje a Mikszáth által megírt halódó dzsentri, kontra új gazdag iparosok világába visz. A hitelt hitelre halmozó nemességet még ideig-óráig, egy-egy generációig mentik a családi kapcsolatok, a jól hangzó nevek és az érdekházasságok.
pódium
Bűnmegelőző színházi játékok
Nem a színészkedés a lényeg, hanem hogy együtt gondolkodjanak egy bizonyos szituációról, problémás, sőt bűnügyi helyzetről. A TOP helyi identitás erősítését célzó pályázatának keretében egy évvel ezelőtt indult útjára az az „interaktív színházi játék” sorozat, mely bűnmegelőzési előadásokkal jelentkezik a helyi iskolákban.
kultúra
Nyugdíjas alkotók kiállítása a színházban
Az idősek hónapja kapcsán októberben számos programmal ünneplik az éltesebb generációt. Az első rendezvények között egy nívós kiállítás nyílt a Hevesi Sándor Színház emeleti előterében. A festményeket, faragásokat, kézimunkákat, üvegmandalákat, fotókat magába foglaló tárlat október 29-ig látható.
kultúra
A Ruszt-korszaktól a Besenczi-időszakig
Ruszt József alapító, rendező, színidirektor szellemiségének megidézésével, majd fotókiállítással emlékezett meg a Hevesi Sándor Színház társulata alapításának 40. évfordulójáról.
pódium
„A tanú” a jubileumi évad nyitója
Négy évtizedes fennállását ünnepli az idén a Hevesi Sándor Színház. A jeles évfordulót egy ütős darabbal indítják szeptember utolsó napján. Bacsó Péter filmjéből (1969), A tanúból írt színházi átiratot (2012) Hamvai Kornél, melyet Böhm György rendezésében láthat a közönség.
kultúra
Évadnyitó a bábszínházban és a színházban
A Griff Bábszínház és a Hevesi Sándor Színház is évadnyitó társulati ülést tartott augusztus végén. Mindkét eseményen részt vett Balaicz Zoltán polgármester és Vigh László országgyűlési képviselő, akik amellett, hogy jó munkát és sikeres évadot kívántak a színészeknek, az előttünk álló nehézségekre is felhívták a figyelmet.
pódium
Díjeső, új örökös tagok és vers Czegő Teréznek
A nehéz helyzetben is profin és alázattal állt a munkához a társulat, amiért köszönet jár – fogalmazott a Hevesi Sándor Színház évadzáró ülésén az igazgató. Dr. Besenczi Árpád arra utalt, hogy a 2021/22-es szezon első felét még meghatározta a koronavírus-járvány. A valódi évad csak november 7-én kezdődhetett el, új előadásként ekkor mutatták be az Érettségit.
népies
Az ilyen ruha tartást ad
Újragondolt hetési, és göcseji paraszt-polgári viseletekből nyílt kiállítás a Hevesi Sándor Színház előterében. A szervező a Zala Megyei Népművészeti Egyesület, amely a tárlatot a nevezett két projekt résztvevőivel és az országos viseletkészítő szakterület szakembereinek közreműködésével valósította meg, közös eredményként, közös sikerként.
pódium
Premier: Egy bolond százat csinál
Ha kell egy kis szexepil, legyen nálad álszakáll. A bonyodalmak kifejtésére aztán adott két felvonásnyi zenés lehetőség. Az 1930-as évek francia Riviéráján játszódik Szüle Mihály tollából született magyar bohózat, az Egy bolond százat csinál.
köztér
Felújítás alatt az egykori SZMK épülete
Elkezdődött az SZMK épületének felújítása. A Kosztolányi téri volt Szakszervezetek Háza már évek óta üresen áll, jövőbeni funkciója sokig kérdéses volt. Az épület állaga pedig egyre romlott.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Igazságszolgáltatás (1), 5G-s mobilhálózat (5), Tavaszi Művészeti Fesztivál (27), Zakatoló Erdészeti Erdei iskola (6), néphagyományok (8), Léda Medical Center Magánklinika (1), Sanzonest (3), Gyenesdiási Fénykereszt Körtúra (1), Gyártás (3), Magyar ápolók napja (7), Punnany Massif koncert (1), JÓKAI MÓR (2), Steiner Attila államtitkár (1), Képzőművészet (20), József Attila Művelődési Ház és Könyvtár Gyenesdiás (4), Katonai hagyományőrzés (1), Belvárosi séta (20), Mikrohitelezés (3), Közélet (29), kerekasztal beszélgetések (3)