Vezető hírek
Megörökíti a természet szépségeit
Zala Péter fotókiállítása a színházban
Zala Péter
A természetfotós már többször mutatta be alkotásait a Hevesi Sándor Színház nézőtéri galériájában, ezúttal Szép tájakon címmel nyílt tárlata. Az alkotót Velkey Péter, polgármesteri kulturális főtanácsadó köszöntötte, kiemelve: tehetség, türelem és persze egy jó berendezés kell ahhoz, hogy valaki művészi fotókat készítsen. Zala Péter az örökké mozgó és változó természet szépségeit fogja meg az örökkévalóság számára.
Velkey Péter mondott köszöntőt. Mellette jobbról Literáti-Nagy Ferenc
A kiállítást dr. Literáti-Nagy Ferenc fotográfus nyitotta meg, aki többek között arról beszélt, hogy a fotóművészet bonyolultabb dolog annál, minthogy megnyomjuk a készülékünkön (telefonunkon) a gombot. Technikai és elméleti felkészülést igényel egy-egy fotósorozat, vagy akár csak egyetlen fénykép elkészítése. Az igazi fotós pedig a munka során elveszíti az időérzékét, annyira belemerül egy-egy témába. Az alkotókat a legtöbbször a vágyaik vezérlik, ezért keresnek fel különleges tájakat, helyeket. Zala Pétert épp egy izlandi fotóstúra alkalmával ismerte meg.
A mostani kiállításon az elmúlt 10-14 év utazásaiból látható válogatás. A tárlat március 18-ig várja az érdeklődőket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A múzeumi élet pillanatképeiElsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházban -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélKereskedelmi központ épül Zalaegerszegen, a volt Pannontej helyénTakács Ágnes alkotásai a páterdombi műterembenLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanLegyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékén