Vezető hírek
Sajtófotó kiállítás tizenharmadszor
Katona Tibor, Pezzetta Umberto és Seres Péter fotográfusok elmúlt évi munkái mellett a hagyományokhoz híven bemutatták a sajtófotó pályázat nyertes műveit is. A felhívásra több mint 300 alkotás érkezett, közülük félszáz művet láthat a közönség. A versenyt felnőtt- és ifjúsági kategóriában is meghirdették.
A zsűridíjat idén Godina Rózsa (Együtt egymásért-sorozat), Ekler László (Spórafelhő) és Horváth Gergely (Felnézős) kapta. Ifjúsági kategóriában pedig Gál Regina (Kettősség) vehette át az elismerést. A sajtófotósok díját Godina Rózsa nyerte Kutyabemutató című fotósorozatával. A különdíjas pedig Ekler László lett, Katica ernyője című felvételével.
A kiállítás – melyet Balaicz Zoltán polgármester, Besenczi Árpád színházigazgató és Varga György, az MTI fotóriportere ajánlott az érdeklődők figyelmébe – április 29-ig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban