Vezető hírek
A Noszty fiú esete a Hevesi színházban
Az ördög ismeri ki magát ebben a szélhámos világban
Ez utóbbival próbálkozik Noszty Feri is, nagynénje tanácsait követve szövi hálóját az Amerikából hazatért Tóth Mari köré. Előéletében váltóhamisítás és nőcsábász életmód áll, az előbbi miatt elveszti a katonai karrier lehetőségét. Marad a kard helyett a gyűrű.
A külső – a két dióbarna szem és a vékony bajusz – felett a „csinálmány véletlenek” adottak. A közismert nevet, a lacsuha természetet kell kicsit félretenni és összetalálkozni a hamupipőkét játszó Marival a szüreti bálban. Aztán indulnak a dilemmák, vadász vagy nem vadász, szeret vagy nem szeret? Ezt utóbbi kérdést, ahogy a regény, az abból készült film és a színpadi változat sem tudja egyértelműen eldönteni, így a néző sem. De hát „az ördög ismeri ki magát ebben a szélhámos világban”.
A főszerepben Ticz András és Dura Veronika. Rendező: Farkas Ignác Jászai-díjas színművész. A társulat tagjai nagyszámban lépnek színpadra, többen kettős szereposztásban. A családtagok: Urházy Gábor László (Noszty Pál), dr. Besenczi Árpád (Tóth Mihály), Pap Lujza (Tóthné), Magyar Cecília (Noszty Vilma), Kiss Ernő (Kopereczky báró), Ecsedi Erzsébet (Máli néni). Közreműködik a Zalai Táncegyüttes, a talpalávalót pedig élőben játssza a zenekar.
A színjáték november 11.-től december 10.-ig látható a Hevesi Sándor Színházban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Forgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési BizottságMegemlékezés - Kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjaKöltségvetésről és egyéb döntésekről a Fidesz sajtótájékoztatóján -
rovatunk hírei
Trenkwalder, Magyarország Zala könyvesbolt - ZalaegerszegA-tól - Z-igzongorahangolás Üvegezés, képkeretezés - Zalaegerszegtuti-hifiTargonca, hidraulikus emelő - Zalaegerszegötvösmester nyomdanői szabó top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone Tesztpályán