Rövidhírek
Ubilla extra teljesítményével
KTE: Pongó Márton, Middleton (5), Djeraszimovics (21/3), Ivosev (7), Karahodzsics (21), Csere: Molnár (6), Pongó Martin, Jakab. Vezetőedző: Forray Gábor. ZTE: Ubilla (30/15), Norfleet, Benke (12/6), Szabó (11), Drungilas. Csere: Mohács ( (11/9), Kerpel Fronius,(2), Czinger (2), Velkey. Vezetőedző: Bencze Tamás.
A mérkőzés elején a ZTE szerzett vezetést, a hazaiak három percig nem találtak a gyűrűbe. A vendégek végig három-négy ponttal vezettek az első tíz perc során. A kosarak mellett a személyi hibákat is szépen gyűjtötték, Drungilas a 12. percben már négynél járt. Ami egy ideig nem is okozott gondot, Ubilla és Mohács hárompontosai után a 2. negyed közepén tetemes ZTE előnyt mutatott az eredményjelző. Öt percig nem dobott pontot a hazai együttes. (15. p.:12-25) A második öt perc fordítottja volt az előzőnek, a házigazdák egy remek öt perccel teljesen felzárkóztak.
A ZTE mindössze egy ponttal vezetett a nagyszünetben. A harmadik negyed öldöklő csatát hozott, felváltva vezettek a csapatok. Minkét oldalon sok volt a hiba. A záró 10 perc 45-45-ös döntetlennél kezdődött. A remekül játszó Ubilla vezetésével 50-54-re meglépett a ZTE, a hazaiak azonban ismét felzárkóztak ( 37. p.: 55-56). Szabó négy pontja a legjobbkor jött, majd Mohácsi triplájával és Ubilla két büntetőjével biztossá vált a zalai siker. Küzdelmes, de erősen közepes színvonalú találkozón a ZTE győzelméhez kellett Ubilla extra teljesítménye.
Értékelés: Bencze Tamás, a ZTE vezetőedzője: - Kemény mérkőzés volt, nüanszok döntöttek. Center poszton fault problémáink voltak, és két légiósunk is gyengén játszott. Szerencsére a magyarok viszont jól.
Kis Attila, a ZTE technikai vezetője: - Küzdelmes mérkőzésen mindkét csapat sokat hibázott. Ubilla extra teljesítménye nagyban hozzájárult győzelmünkhöz
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenFilmezést tanulnak a Reels-videók világában