Archivum
Országos élelmiszerellenőrzés
Azonnali hatállyal országos, teljes körű, elsősorban GMO-s termékekre vonatkozó élelmiszerellenőrzést rendelt el Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, aki a vizsgálat elindítását csütörtökön, a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft.-ben jelentette be.
A tárca közleménye szerint a miniszter kijelentette: megengedhetetlen, hogy a köznyugalmat gyanús, GMO-val szennyezett élelmiszerekről szóló hírek zavarják meg. Az uniós jogszabályok nem tiltják, hogy az élelmiszerek GMO-t tartalmazzanak, de ezt jól látható módon fel kell tüntetni a címkéken. Az ellenőrzéseket a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal irányításával a megyei kormányhivatalok állategészségügyi és élelmiszerellenőrző igazgatóságainak munkatársai végzik. A hivatal szigorú vizsgálatokat tart a raktárakban és az áruházláncoknál, és határozottan fellép a szabálytalanságokkal szemben.
Fazekas Sándor a Vessünk magyar vetőmagot! kampány keretében érkezett Szegedre. A decemberben indított kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar vetőmagokra, amelyek biztonságosak, kiváló a minőségük, és jól bírják a hazai klímát.
A miniszter a közlemény szerint azért kereste fel a szegedi kutatóintézetet, miután korábban a vetőmag-termelő és -forgalmazó üzemeket is meglátogatta, hogy megjelenítse az ágazat összefogását. "Azért vagyok itt, mert a magyar vetőmagágazat érdekében teljes összefogásra van szükség" - mondta a tárca vezetője. A konkurencia is összehangolja a tevékenységét és reklámokkal, marketingfogásokkal hódítja meg a vásárlókat - tette hozzá.
A magyar vetőmagágazat sikerének az alapja a méltán világhírű magyar növényfajták nemesítése - mutatott rá -, ezért mindent támogatást megadnak az ágazatnak. "Meg kell őriznünk előkelő pozíciónkat, hiszen Európa 3., a világ 9. legnagyobb vetőmag-exportőre vagyunk. Az a célunk, hogy növeljük a magyar vetőmagok arányát a piacon, és új fajtákkal járuljunk hozzá a korszerű, egészséges táplálkozáshoz. Megpróbáljuk visszahozni a köztermesztésbe az olyan fajtákat, amelyek feledésbe merültek, így a kölest és a hajdinát" - mondta.
Szilágyi László, a szegedi Gabonakutató Kft. ügyvezető igazgatója arról szólt, hogy az intézmény 1924 óta szolgálja sikerrel a nemesítést, azon dolgoznak, hogy a régi, bevált magyar fajták újra elterjedjenek. A kft. kétezer hektáron termel vetőmagot, éves árbevétele 1,9-2,2 milliárd forint, amely jog- és licencdíjakból, vetőmag-feldolgozásból, értékesítésből és tudományos pályázatokból származik.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése