szponzori szerződés
A ZMT Hungary Kft. is támogatja a dzsúdósokat
Egyéves támogatói szerződést kötött a ZMT Hungary Kft. és a Zalaegerszegi Judo SE. A fémforgácsolással és csomagszállítással foglalkozó cég – melynek képviseletében Bíró Dániel ügyvezető érkezett az eseményre – már a hatodik, amely az elmúlt időszakban a dzsúdósok mellé állt.
Már az ötödik támogató a cselgáncsozók mellett
Február 19-én újabb támogatói szerződés aláírását jelentette be a Zalaegerszegi Judo SE, immár az ötödiket. Ezúttal a 3B Hungária Kft. képviseletében Nagy Zoltán vezérigazgató érkezett a szerződéskötésre.
sport
Huszadik alkalommal kötött szerződést a Zalaszám Informatika Kft. és a Zalaegerszegi Atlétikai Klub
Huszadik alkalommal kötött névhasználói szponzori szerződést február 19-én a Zalaszám Informatika Kft. és a Zalaegerszegi Atlétikai Klub. A sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepségen a két szervezet vezetőin, a klub számos sportolóján és edzőiken kívül megjelent Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere is.
sport
Olimpiai felkészülését segítik
A Zalaco Sütőipari Zrt. szponzori szerződést kötött Betlehem Dávid világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes úszóval. A hivatalos szerződést sajtótájékoztatón írta alá Berta László, a zalaegerszegi sütőipari vállalkozás tulajdonos-vezérigazgatója, valamint a Zalaco–Zalaegerszegi Úszó Klub korábbi, a veszprémi Balaton Úszó Klub jelenlegi sportolója.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Új kar (1), Bajcsa Csemetekert (2), Krioabláció (1), Tavitündér fesztivál (1), Nézőpont (1), Keresztury Dezső (28), Mystery Gang (2), Józsi György megyei igazgató (1), Családfakutatás (2), Kevesebb menetidő (1), Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (1), Hungarian Retro Fesztivál (1), Stumpf István kormánybiztos (1), Malek Andrea (4), Tompeti és Barátai (1), Hegyalja úti gyermekorvosi rendelő (1), Söjtőr (2), Országos Rajzfilmünnep (1), Nyári Kézművesház gyerekeknek (3), Mozaik verseny (1)