Vezető hírek
Dózsa-napok versenyekkel, vetélkedőkkel
A gyerekek és a tanárok egyaránt kitettek magukért, hiszen mindössze öt hét alatt kellett felkészülniük a gálára. Valamennyi csoport fellépése előtt két diák elegyedett párbeszédbe, egyfajta buzdításként, hogy mi mindennel foglalkozhatnak, ha mozogni és sportolni vágynak.
Pacsa András intézményvezető köszöntőjében elmondta, két év kihagyás után immár 34. alkalommal szervezik meg a Dózsa-napokat, amelyen ezúttal is számos érdekes programot kínálnak. A szerdától péntekig tartó rendezvénysorozatban többek között sport, ügyességi és tanulmányi vetélkedők, mozi- és koncertlátogatás, a Tátika és Dekasztár tehetségkutató verseny döntője várja diákokat. A változatos kínálat két célt szolgált, egyrészt a közösségépítést, másrészt azt, hogy valamennyi tanuló érezze, miért érdemes és jó dózsás tanulónak lenni.
Az intézményvezető a közösségépítés fontos tényezőjének nevezte az infrastrukturális hátteret, köszönetét kifejezve az önkormányzatnak és a tankerületnek az iskola felújításáért és az új tornacsarnok megépítéséért, amivel harmincéves álmuk vált valóra.
A megnyitón részt vettek a város és a megye vezetői is, mások mellett Böjte Sándor Zsolt, a városrész önkormányzati képviselője, az iskola intézményi tanácsának elnöke, valamint Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke, továbbá Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos. Köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a pedagógusoknak és a szülőknek élményeket és jó mintákat kell adni a gyerekeknek. Fontos, hogy a családból is kapjanak szellemi táplálékot, ugyanígy az iskolából és a társadalomból is, mert akkor sikeres felnőttekké válhatnak. A Dózsa-napok is egy olyan esemény, amely példát mutat és tudást ad számukra.
A Dózsa-napok hagyományához tartozik, hogy a Gacsal Gábor rajztanár által vezetett tűzzománc szakkör is készül az eseményre, mégpedig egy tűzzománc mozaikkal. Nyolc diák a mostani alkalomra Tengeri világ címmel készített alkotást, amit Pacsa András és Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója leleplezett le, amellyel egyúttal megnyitották a Dózsa-galéria kiállítást.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban