Momentum
Zalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő
A zalaegerszegi DK-Momentum pártszövetség kötetlen beszélgetéssel egybekötött grillpartyt szervezett, melyen a szervezet önkormányzati képviselőjelöltjei és szimpatizánsai vettek részt.
Sajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen
Az ajánló íveket leadták, és nyilvántartásba is vették az ellenzéki szövetség polgármesterjelöltjét és az önkormányzati képviselőjelölteket.
Keresztes Csaba a zalaegerszegi pártszövetség polgármesterjelöltje
Az önkormányzati választásokra készülődve fontos pillanat, amikor a pártok bemutatják képviselőjelöltjeiket. Megváltozott a belpolitikai hangulat az utóbbi hónapokban, egyre többen merik kimondani, hogy változásra van szükség az országban, Zalában és Zalaegerszegen is – fogalmazott Ruzsics Milán, a Momentum Zala Vármegyei elnöke, a Momentum és a DK közös sajtótájékoztatóján.
A DK és a Momentum együtt indul Zalaegerszegen
Keresztes Csaba, a DK zalaegerszegi választókerületi elnöke, önkormányzati képviselő és Ruzsics Milán, a Momentum Mozgalom Zala Vármegyei elnöke közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a június 9-i önkormányzati választásokon a két szervezet közösen indul és mind a tizenkét választókerületben közösen állítanak jelölteket.
Szimpátiatüntetést tartott a Momentum
A Zala megyei Momentum szimpátiatüntetést szervezett szombaton a zalaegerszegi Európa téren „Elég a fideszes pedofilbotrányból” címmel. A politikai eseményen mintegy százan vettek részt.
Donáth Anna az értékválságról
Országjárásának harmadik állomásaként Zalaegerszegen tartott közéleti fórumot Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője.
közélet
Oktatási rendszerváltásra van szükség
Beszéljük meg! címmel új közéleti rendezvénysorozat indult. Az esemény célja, hogy civilek és politikusok kötetlenül beszélgethessenek egymással olyan fontos, aktuális témákról, amelyek mindannyiunkat érintenek és befolyásolják mindennapi életünket.
Ellenzéki összefogás: az önkormányzati választásokra készülnek
Öt ellenzéki párt (DK, MSZP, LMP, Momentum, Jobbik) helyi szervezete megállapodott abban, hogy a 2019-es önkormányzati választáson, Zalaegerszegen, pártszínekben, önállóan nem indítanak jelölteket. A kampány során közösen támogatott egyéni jelölteket, illetve polgármester-jelöltet állítanak.
Ellenzéki demonstráció
Demonstrációt szervezett péntek délután a zalaegerszegi városháza előtti térre a Lehet Más a Politika zalai, valamint a Jobbik és a Momentum Mozgalom zalaegerszegi szervezete. Az ellenzéki pártok az Elios-botrány, és az ahhoz kötődő közvilágítási ügy miatt hirdettek tiltakozást.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
kajaktúra a Hévizí patakon (2), Hibrid Honvédelmi Verseny (1), TV-torony (3), Emlékműavatás (6), Orgona Kávézó (3), ZALASZÁNTÓ (2), Besenczi Árpád (44), Dr. Németh Barnabás kardiológus főorvos, az egyesület elnöke (1), Orgona Bérlet (5), Csoportos Sorsmodellezés Hellinger Szemléletben (2), ART UDVAR (5), Balkan Fanatik (1), karácsonyfa (1), Köztisztasági akció (2), Triatlon (8), Keleti vízbázis (4), Ruzsics Ferenc polgármester (8), Haydn Youth Vonóskar (1), manipuláció (1), Reininghaus Étterem és Pizzéria (2)