Vezető hírek
Eltávolították az illegális hulladékot Botfán
- A „Tisztítsuk meg az országot!” projekt keretében nyert az Összefogás Botfáért Egyesület 1,7 millió forint támogatói forrást, ebből finanszíroztuk a szükséges eszközöket, a kitáblázást, és az elszállítást – tájékoztatta lapunkat Gecse Péter alpolgármester, településrészi képviselő. – Az adott helyzet miatt kértük, hogy most az idősebbek ne vegyenek részt, egyébként kisiskolástól kezdve, szinte minden korosztály részt vállalt a feladatból. A széles körű összefogás újabb példája, hogy közel 60 fő állt az ügy mellé. Így 250 zsák és 6 konténer telt meg szeméttel az akció során. A sikerben fontos szerepe volt a helyi polgárőrök szervező, koordináló tevékenységének. Egyébként a Botfa Városrészi Polgárőr Egyesület már korábban is szervezett hasonló, de kisebb jellegű megmozdulásokat. A legjelentősebb a Hideg-kúti forrás megtisztítása volt. Innen jött az ötlet, hogy a Botfa környéki illegális lerakókat is számoljuk fel. Így február végén az Avashegyet, Rózsáshegyet és Fehérhegyet jártuk körbe és távolítottuk el a szemetet. A lakossági visszajelzések nagyon jók. Egyben felkértük a polgárőröket, hogy a továbbiakban a járőrszolgálatok alkalmával az illegális szemételhelyezésre is ügyeljenek. Reméljük jó példával járunk ezzel elő a környezetvédelemben és minél kevésbé lesz szükség arra, hogy más elszórt hulladékát kelljen felszedni, de ha szükséges lesz a jövőben is megismételjük az akciót – mondta az alpolgármester, a térség önkormányzati képviselője, aki ez úton is köszöni a résztvevőknek a jó hangulatú közös munkát.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán