Balogh Tamás színművész

közélet
Búcsú Balogh Tamás színművésztől
Kollégái, barátai, tisztelői vettek végső búcsút Balogh Tamás színművésztől a Hevesi Sándor Színház nézőtéri előcsarnokában. Mint ismert, a zalaegerszegi társulat örökös tagja október 2-án, 75 éves korában hunyt el.

pódium
Balogh Tamásé a legjobb férfi alakítás
A napokban adták át a Vidéki Színházak Fesztiváljának díjait, ahol a Hevesi Sándor Színház művésze, Balogh Tamás, a legjobb férfi alakításért díjjal térhetett haza.

kortárs
Sorsfintoroktól az örökös tagságig
Többször próbálta a sors eltéríteni, de nem adta fel. Balogh Tamás színművész bár már gyerekként rendre szerepeket kapott, és színészi pályáról álmodott, csak 31 évesen talált rá erre az útra. Közben többször döntött e bizonytalan jövő mellett a biztosabb másik lehetőség(ek) ellenére. Az idén a zalaegerszegi színház Örökös tagjai közé választotta.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Schanda Tamás miniszerhelyettes (1), Szent Iván Éji Vigasság (17), Imamalmok (1), Fontana Filmszínház (91), Keszthelyi Helikon Kórus (1), Tour de Hongrie (1), Népi hang-színek (5), szakmai találkozó (6), Alapkőletétel (12), CNC technológia (1), Wellhello (3), Beck Tamás író, költő (1), Hastáncfesztivál (2), Filharmónia (18), Bor és Csemegeszőlő Fesztivál (7), Szabóné Simon Beáta (14), Gelencsér István (2), Lengl Zoltán állami főépítész (1), Karos Korzó (41), Fajtabemutató kiállítás (1)