2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Ocean's Seven világrekord

2019. augusztus 27. kedd, 09:18
Szerző: -pet-; Fotó: ZalaMédia archív
Mányoki Attila hosszútávúszó augusztus 26-án, 6 óra 39 perckor kezdte meg az Ocean's Seven utolsó állomásának átúszását, Észak-Írországból Skóciába. Ezt a szakaszt a legnehezebbként tartják számon az egész sorozatban.

A zalaegerszegi versenyzőnek már csak ez az egy táv hiányzott a hét csatornaátúszásból álló Ocean's Seven sorozatból. Mint arról hétfő este a Facebook oldalán beszámolt: világrekorddal, vagyis 12 óra 11 perc 20 másodperc alatt tette meg a körülbelül 40 kilométeres távot, maga mögé utasítva azt a három másik úszót, akik szintén ezen a napon vágott neki a versenynek.

Mányoki Attila (ZalaMédia archív)

Mányoki Attila már többször is próbálkozott az észak-írországi csatorna átúszásával - először hat évvel ezelőtt, legutoljára pedig tavaly - ám eddig mindig feladni kényszerült a versenyt. (Egy éve az oroszlán medúzák csípései, illetve azok súlyos, életveszélyes mellékhatásai miatt nem sikerült a bravúr.)
A hétfői világsikerrel most nemcsak az Északi-csatorna kihívásait győzte le, hanem első magyarként (a világon pedig a 18. versenyzőként) teljesítette az Ocean's Seven sorozatot is.

A sportolót tavaly az Echo Tv stábja is elkísérte az Északi-csatorna átúszásra, melyből film született. A hetedik című, 50 perces dokumentumfilmet novemberben a Keresztury VMK-ban is bemutatták. Mányoki Attila akkor az Ocean's Seven kihívásról úgy nyilatkozott: "Ha nem vagy felkészülve arra, hogy otthagyd minden erődet, akkor ne csináld! Egy mondatba sűrítve ez az Ocean’s Seven alaptörvénye. A sportoló tudja, hogy fáj és rossz lesz, de ezért dolgozott." Ezúttal sikerrel!

 

A dokumentumfilmről, illetve a filmbemutatót követő beszélgetésről korábbi beszámolónk itt olvasható.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK