2024.12.03., kedd - FerencZalaegerszeg időjárása

Flaisz Gergő

Virrasztás Keresztury Dezső emlékéért
kultúra

Virrasztás Keresztury Dezső emlékéért

Keresztury Dezső Széchenyi-díjas magyar író, költő, irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter, Zalaegerszeg szülötte és díszpolgára születésének 120. évfordulója alkalmából meghirdetett Keresztury-emlékév keretében virrasztásos megemlékezést tartottak a róla elnevezett művelődési házban, a József Attila Városi Tagkönyvtárban.
Megkezdődött az égők átadása Zalaegerszegen
közélet

Megkezdődött az égők átadása Zalaegerszegen

Elkezdődött az ingyenes társasházi energiatakarékos égők kiosztása a Keresztury VMK-ban. 2023-ban a lakosság számára indított LED lámpacsere programot az önkormányzat, ennek keretében 2081 regisztráció érkezett, az igénylők 25 ezer izzót vehettek át.
Változatos programokkal készül a zalaegerszegi Art Mozi
kultúra

Változatos programokkal készül a zalaegerszegi Art Mozi

Az idei év első félévének programjairól tartott sajtótájékoztatót az Art Mozi vezetése. Flaisz Gergő, a Keresztury VMK igazgatója elöljáróban elmondta, hogy az Art Mozi már évek óta kettős funkciót tölt be.
Farsangi készülődés a Gébárti Kézműves Alkotóházban
népies

Farsangi készülődés a Gébárti Kézműves Alkotóházban

A Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház soron következő programjairól tartottak sajtótájékoztatót az intézmény vezetői. Flaisz Gergő, a Keresztury VMK igazgatója és Kiss-Molnár István tagintézmény-vezető hangsúlyozták, hogy a kézművesek háza célja továbbra is az, hogy a népművészetet, a népi hagyományokat életben tartsák, népszerűsítsék.
Tudományos stand up, könnyűzene, kiállítások
kultúra

Tudományos stand up, könnyűzene, kiállítások

A Keresztury VMK és az Apáczai MK idei első félévi programjairól tartottak sajtótájékoztatót az intézmények vezetői. Flaisz Gergő igazgató elöljáróban elmondta, hogy a hagyományos és sokak körében népszerű programsorozataik mellett újdonságokban is gondolkodtak.
Már látogatható az adventi vásár
közélet

Már látogatható az adventi vásár

Megnyílt a zalaegerszegi adventi vásár. A városháza előtti tér és a Dísz tér kínálatáról, és az idei év új látványelemeiről Balaicz Zoltán polgármester és Kelemen Attila, a Zalaegerszegi Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője tartott sajtótájékoztatót a helyszínen.
Programkavalkád a művelődési házakban
kultúra

Programkavalkád a művelődési házakban

Készül az őszi-téli szezonra a Keresztury Dezső VMK és a hozzá tartozó tagintézmények. A város kultúrházai december végéig változatos programokat kínálnak, melyek szinte minden korosztályt megszólítanak.
Megkezdték az ingyenes LED-izzók kiosztását
közélet

Megkezdték az ingyenes LED-izzók kiosztását

A Keresztury Dezső VMK-ba augusztus elsején, kedden egymás után érkeztek azok, akik regisztráltak Zalaegerszeg önkormányzata lakossági LED-csereprogramjára. Az ingyenesen igényelhetett energiatakarékos izzókat augusztus 31-ig, kijelölt időpontokban vehetik át az intézményben.
Keddtől átvehetők az igényelt LED-izzók
közélet

Keddtől átvehetők az igényelt LED-izzók

Augusztus elsején, kedden megkezdik Zalaegerszeg önkormányzata és a CYEB Kft. által indított lakossági LED-csereprogramban ingyenesen igényelhetett energiatakarékos izzók kiosztását a Keresztury Dezső VMK-ban.
Nagyszabású szabadtéri koncert
pódium

Nagyszabású szabadtéri koncert

Az államalapítás ünnepének előestéjén ezúttal is zenei különlegességgel várják Zalaegerszeg polgárait a csácsbozsoki Szent István-szobornál tartandó megemlékezésen. Két évvel ezelőtt az István a király rockoperát tekinthette meg a közönség. Idén, augusztus 19-én szombat este Tolcsvay László és Tolcsvay Béla Magyar Mise című rockoratóriuma csendül fel, hangzott el az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón.
Minden ami Hawaii
kultúra

Minden ami Hawaii

Öt napon át minden „hawaii” lesz a Keresztury VMK-ban. Július 5-9 között rendezik meg a Hawaii Napokat, ami a polinéz kultúra sokszínűségét szeretné bemutatni a zalaegerszegi közönségnek.
Óriási LEGO-fal 36 ezer darabból
kultúra

Óriási LEGO-fal 36 ezer darabból

A május 28-i Vizslaparki Gyermeknapról, a másnapi XXVII. Göcseji Prószafesztiválról és a XV. Családi Pünkösd programjairól sajtótájékoztatón számoltak be a Keresztury VMK munkatársai: Flaisz Gergő igazgató, Kelemen Attila, és Prokné Tirner Gyöngyi intézményegység-vezetők valamint Nagy Johanna közművelődési szakember.
Nyitnak a VMK intézményegységei
kultúra

Nyitnak a VMK intézményegységei

Áprilisban nyitnak a Keresztury VMK intézményegységei. A tavaszi/nyári időszakban már nemcsak a landorhegyi VMK, hanem az Art Mozi, a hangversenyterem, az Apáczai Művelődési Központ, a Korona Szalon és a gébárti alkotóház is színes programokkal várja az érdeklődőket.
Változatos programok egy helyszínen
kultúra

Változatos programok egy helyszínen

A Keresztury Dezső VMK és a hozzá tartozó városi kulturális intézmények idei terveiről tartottak összevont sajtótájékoztatót a VMK Cafféban. A helyzet ezúttal rendkívüli, mert az energiaválság miatt március végéig csak az anyaintézmény – vagyis a landorhegyi VMK – illetve az Esküvőpont lehet nyitva.
Nemcsak név, szellemiség is
kultúra

Nemcsak név, szellemiség is

Zalaegerszegen született 118 évvel ezelőtt Keresztury Dezső költő, tudós, akadémikus. Munkásságáról szeptember 6-án (születésnapján) emlékeztek meg a róla elnevezett belvárosi téren.
40 éves a VMK – az István a királlyal ünnepeltek
kultúra

40 éves a VMK – az István a királlyal ünnepeltek

Kezdetben még landorhegyi művelődési házként emlegették, aztán mire megépült, már nyilvánvalóvá vált, hogy sokkal inkább a város művelődési központja lesz. Negyven évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a VMK, mai nevén Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ. Az 1981. novemberi avatást egy szintén 1981-ben indult történettel, mégpedig az ország egyik legismertebb rockoperájával, az István, a királlyal ünnepelték.
Lendületesebb, fiatalosabb kínálat
hanghatás

Lendületesebb, fiatalosabb kínálat

Nehéz időszakon vannak túl, a járvány okozta egy év kihagyás után óvatosan térnek vissza az érdeklődők a bérletes rendezvényekre. Minderről Flaisz Gergő, a Keresztury ÁMK igazgatója beszélt a Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben megtartott sajtótájékoztatón.
Ismerd meg jobban lakóhelyed!
zsibongó

Ismerd meg jobban lakóhelyed!

Gyapjúból, gyékényből és fűzfából népi játékokat készíthettek azok a gyerekek, akik részt vettek a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ és Zalaegerszeg önkormányzata TOP-projektje keretében megvalósuló Zalai identitás napközis táborban. A július 26–30, illetve az augusztus 2–6 között, két turnusban zajló tábor más elfoglaltságot is nyújtott a város általános iskoláiból érkező diákoknak.
Megszépültek a zsinagóga belső terei
közélet

Megszépültek a zsinagóga belső terei

Befejeződött a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem, vagyis az egykori zsinagóga belső tereinek felújítása. A beruházás a TOP-program egyik részelemeként valósulhatott meg. A projektzáró sajtótájékoztatón a rekonstrukció részleteiről és a következő időszak terveiről is beszámoltak.
Kevesebb program a szabályok betartásával
kultúra

Kevesebb program a szabályok betartásával

A gazdasági stabilitás biztosítása a cél, és hogy legyen valami közösségi élmény is. A Keresztury VMK így próbálja túlélni a jelenlegi járványügyi helyzetet. Új programokat ebben az évben már nem nagyon szerveznek, amikre még számítani lehet, azok a tavaszi időszakról csúsztak át az őszi/téli szezonra.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK
1-20   21-40