2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Megérdemelt aranyérmes jubileum

2017. november 02. csütörtök, 13:26
Szerző és fotó: Antal Lívia
Aranyérmes jubileumot ült az egykori Letenyei Medosz labdarúgó-csapata, amely 50 évvel ezelőtt, 1967 novemberében jutott fel először az NB III-ba. A letenyei városházán tartott közelmúltbeli ünnepségen a legendás csapat tagjai végre átvehették megérdemelt aranyérmeiket, ami akkor elmaradt.

Ötven év nagy idő, a bajnokcsapat 20 év körüli fiúi most hetvenes éveiket élik. Sajnos az élet olyan, hogy többen már nem vehettek részt a jubileumi ünnepségen. De hát, kik is voltak ők? Elszánt futballisták, akik kihasználtak minden adódó lehetőséget a pályán, hogy gólhoz jussanak – fogalmazta meg Billege István, aki elsőként szólt egykori csapattársaihoz. A főszervező megköszönte az önkormányzat és a helyi vállalkozások támogatását, ami hozzásegítette őket ahhoz, hogy méltó módon ünnepelhessék meg első NB III-ba kerülésük 50. évfordulóját.

A Letenyei MEDOSZ 50 évvel ezelőtt került fel először az NB III-ba

Letenye város képviselő-testülete és lakossága nevében a köszöntők sorát Farkas Szilárd polgármester folytatta.

– Köszönetet Önöknek, hogy létrehozták, megalapították, felépítették, nem kis erővel megtartották, és az utókornak átadták a város egyik jeles sportágát, a futballt – mondta, majd arról beszélt, hogy a sport a szabadság világába repít, ahol a szorgalom, a tehetség, az akaraterő számít, és sohasem az előjogok. A sport megmutatja, ki vagy, és kivé válhatsz, ha dolgozol érte. Éppen ezt kell megértetni a felnövekvő nemzedékkel, mert aki nem tud küzdeni, az mindig a sor végén fog kullogni.

Az emlékezőkhöz szólva azt mondta, nagyot alkotni csak összefogva, közösen lehet, ahogy az ünnepben is a legszebb, a legfontosabb az együttlét, a közösség. Ez az ünnep is ilyen, mely egyben a múlt és az emlékek tisztelete. Ebből a közös tudásból, élményekből, érzésekből áll össze a történelem, az 50. születésnapját ünneplő letenyei bajnokcsapat történelme, hangsúlyozta a polgármester.

A letenyei Medosz focistái valóban nagyot alkottak és más körülmények között játszottak. Maguk vették a szerelést, amit otthon mostak. Maguk tisztították a futballcipőjüket, és gyakorta saját cipőjükben léptek a pályára. Otthon öltöztek, otthon tisztálkodtak, mert egy ideig öltözőjük sem volt, a meccsek után sokszor a szabad ég alatt „vályúban”, a pálya mellett mosakodtak. S ami talán a legfontosabb, hogy szívből játszottak, nem pénzért.

1967. novemberében a Letenyei Medosz az utolsó fordulóban 5-1 arányú győzelmet aratott a Zalaszentgróti Spartacus ellen. Könnyedén, minden megerőltetés nélkül, megérdemelten nyertek, írta a megyei napilap akkori száma. A bajnoki címhez az is hozzásegítette őket, hogy a listavezető nagykanizsai Thury SE elvesztette a meccset a Zalalövői TK-val szemben. Ezt úgy tudták meg, hogy Szentgrótról felhívták a zalalövői postát, és a postáskisasszony közölte, a Kanizsa 1-0-ra kikapott náluk.

Józsi György, a Zala Megyei Labdarúgó Szövetség igazgatója fiatal futballista volt, amikor a Letenye megnyerte a megyei bajnokságot. Elmondta, Letenyének mindig jó híre volt, és úgy tartották számon, hogy egy nagyon erős csapat, ami meghatározó szerepet töltött be a megye labdarúgásában.

Az ünnepség végén Józsi György és Farkas Szilárd átadta az aranyérmeket, mely akkor valamilyen okból elmaradt. Ezt követően a legendás bajnokcsapat tagjai elhunyt sporttársaik emlékére mécsest gyújtottak a Bajcsy utcai temetőben lévő Mindenki keresztjénél, majd felkeresték a focipályát, hogy egy kicsit futballozzanak. A megemlékezés közös ebéddel zárult, melyen felelevenítették pályafutásukat és az NB III-ba jutás örök emlékű pillanatait.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK