Színen a színpadi kellékesek

Akiknél minden van

Gombos Sándor kelléktár vezető nagy tálca sütivel érkezik. Sajnos nem nekem lesz, hanem a Sosem halunk meg darab cukrászdájába. 

Gombos Sándor

- Újsághirdetésben láttuk 1984-ben, hogy díszítőket keresnek. Barátommal jelentkeztünk, azt sem tudtuk mire. A barátomat felvették, engem nem. De aztán nem hagytam magam és bebizonyítottam, hogy jó kondiban vagyok, jól tudom vinni a falat. Amikor kellékes akartam lenni, nem is akartak elengedni, fel kellett mondanom és újra jelentkezni – mondja az építőiparból érkező szakember, aki 30 éve vezeti a kelléktárat.

- Ezek szerint bejött ez a munkakör.

- Sokat kell bent lenni, meg mozgás is van. Változatos. Néha stresszes, kreativitás igényel. Szervezőkészség kell hozzá, jó memória, egyszerre többfelé figyelés. Az olvasópróbák alatt már jegyzeteljük, hogy milyen kellékre lesz szükség. Nagy segítség az internet, a bolhapiacok. Korábban csak Pestről lehetett mindent beszerezni. Nekünk kellett gyártani még a fáklyákat meg a füstölőket is. Ma már sok minden kapható. Vagy legyártjuk ami kell, vagy körülnézünk az ismerős családoknál. Vagy otthonról hozzuk. Én már az első próbákon fejből tudom a kellékeket, hogy mikor mi és hova kell. 

- Van-e kedvenc korszaka?

- Az ’50-es, ’60-as évek. Akkor még nem volt ilyen mű, előregyártott a világ. Szép tárgyak voltak. 

- Hobbi?

- Lemezeket gyűjtök 1979 óta és könyveket. Meg filmeket nézek. Foglalkozási ártalom, hogy a filmekben is a berendezést figyelem.

Kollégája, Kósi Gábor 1996 óta dolgozik kellékesként Zalaegerszegen. Ő is elkötelezettje a zenének és a tárgyaknak. A színház világába is úgy került, hogy anno Pécsen felajánlották, ingyen megnézheti Cseh Tamás koncertjét, ha szerződik. 

Kósi Gábor

- A két véglet a jó a munkánkban. Amikor a rendező mindent előír, akkor nem kell agyalni, vagy amikor mindent ránk hagy. Azért néha vannak olyan elképzelések, amit nem nagyon lehet megvalósítani, de azért meg kell. 

- Mint az Apolló 13-ban?

- Igen, szeretem azt a filmet és valóban előfordul, hogy ez meg ez van hozzá és ebből kell egy olyan. A szerencsén is múlik rátalálni a szükséges tárgyakra. Sok mindent nyomtattatunk, öntettünk, vagy mi fabrikáljuk, akár közösen a műhelyházzal. Például olyan kakukkos órát, amelyben a madárnak mozogni kell. Három raktárban tároljuk a kellékeket, nagy odafigyelést igényel, hogy itt se keveredjenek el a dolgok. És az egész előadás egy stressz, állandóan megyek körbe, hogy minden a helyén van-e, pedig többen is ellenőrizzük. A baj akkor szokott lenni, ha rutiból csinálok valamit. Tudni kell ki, mit, mikor és hova visz be az előadásra. A színészt nagyon megzavarja, ha valami nem úgy van, ahogy a próbákon megszokta. 

- Tárgymániás vagy?

- Igen, semmit nem dobunk ki. Ami másnak szemét, nekem még jól jöhet. A bolhapiacra járás nekem nemcsak munka. A lombtalanításokon is körül szoktam nézni. A színházban a tárgyak gyorsabban amortizálódnak, mint a való világban, mert a színész kevésbé tud rájuk figyelni. Azért én szoktam szólni, hogy óvatosan bánjanak velük – közben kalauzol a raktárakban. – Rengeteg a „nem tudom mi ez, de még jó lesz valamire”. Vagy az egyik része jó lesz valamire. Sok kornak meg kell felelni, ezért a sokféle óra, hamutartó, gyertyatartó, tálca bőrönd, pohár, plüss, hogy csak a kisebb dolgokat mondjam. Manapság a retro holmikat könnyebb beszerezni, mert annak van divatja. A karakterekhez igazítom a kellékeket vagy kedveskedek a színészeknek egy-egy beszerzéssel.

- Könnyű velük?

- Igen, de néha van egyedi kívánság. Például Balogh Tamás egyik jelenetben köménymaglevest evett. Ő híresen jó szakács volt és megtanította hogyan főzzem a levest, amit feltálaltunk neki. De minden kérés egy kihívás. Elkezd járni az ember agya. Szerencsés ember vagyok, a hobbim a munkám. Szeretek munkába járni.