Nagykapornak
oktató
A velünk élő Petőfi
A Petőfi emlékévhez kapcsolódóan gyermekek és fiatalok számára meghirdetett előadó- és alkotóművészeti versenyek, találkozók megtartására nyert támogatást Nagykapornak önkormányzata a Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium pályázati kiírásán, amelyben A velünk élő Petőfi elnevezésű témakört választották.
köztér
Nagykapornak nagyszerűen
Magyarország idén huszadik alkalommal kapcsolódott bele az európai országokat összekötő Békefutás nevet kapott váltóba. Nagykapornak a Peace Run egyik házigazdája volt április legvégén.
közélet
Nagykapornak akarata
Sikeres rendezvények, nyertes pályázatok, megvalósult fejlesztések jellemezték a 2017-es esztendőt Nagykapornakon, ahol az önkormányzat folytatás reményében várja az új évet. A december hagyományosan az ünnepekre hangolódás jegyében telik, erről árulkodik a faluház előtt felállított karácsonyfa, adventi koszorú és az alkotótábor amatőr művészei által készített betlehem.
interjú
Konyhafelújítás, aszfaltozás, vándortábor
A tanévkezdésre megújult az önkormányzati konyha Nagykapornakon, egy másik pályázati támogatásból pedig utcákat aszfaltoztak le. A nyár kikapcsolódást is hozott, hagyományosan a helyi gasztronómia jegyében rendezték meg a falunapot több település részvételével, szeptember 30-ára pedig ismét szüreti vigasságra invitálják a helyieket és a környékbelieket.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Mazzag Géza polgármester (2), Borgazdálkodás (20), Duatlon (3), Változások (1), Emlékhely (6), Arcvédő pajzs (2), Iklódbödőce Tőzike Vendégház (3), Lenti Vörösmarty Mihály Általános Iskola (2), Kiegyezés 150. évfordulója (1), Zalaegerszeg és környéke (105), Festetics Fűszerkert és Herbáriumban (5), fészekrakás (1), The Garden (8), Interaktív előadás (4), Közös Agrárpolitika (1), kemoterápia (1), Bakony-Balaton Unesco Geopark (2), Komlóska (1), Szent József Plébánia (6), Főkapitányi elismerés (1)