Szabadság, vagy az akvárium zártsága?

Bora Levente Akvárium című monodrámája arról szól, amiről ritkán merünk beszélni. Vagyis, hogy mi van akkor, ha egy férfi valójában nőnek érzi magát. Már kisfiú kora óta. Milyen lelki vívódásokkal kell felnőnie/élnie, és hogyan reagál erre a külvilág; az osztálytársak, munkatársak, vagy a szimpla járókelők. A fiatal bábszínész (aki Nagy Orsolya dramaturg mellett társszerzője és rendezője is az előadásnak) egy nagyon valóságos és hétköznapi közegbe helyezte el a történetet, (és ezzel a társadalmi problémaként jelentkező kérdést).

Bábelőadás egy fiú útkereséséről

(Fotó: Vaskakas Bábszínház)

Egy multicég irodájában láthatjuk hősünket, vagyis Lórándot. Éppen unottan ül, sőt fekszik a számítógépe fölött. A sokadik agyoncukrozott kávéját issza, és gyakorlatilag várja, hogy leteljen a munkaidő. Tá-tá-tá-ti-ti-ti – ezt kopogja a klaviatúrán, hogy a szomszéd boxokban hallják a kollégák, hogy ő bizony dolgozik. Mintha kapun belüli munkanélküliség lenne: a feladatok korántsem töltik ki a teljes munkaidőt. Nem véletlenül lett az az előadás „műfaja”, hogy irodarevü, hiszen valamivel szórakoztatnia kell magát Lórándnak, hogy elteljen a nap. Látszattevékenység, ábrándok, mesélés, sanzonéneklés (ez utóbbin, illetve a dalok szövegén talán még lehetne egy picit csiszolni). Mindeközben a multicégek világának éles kritikája is felmerül a vicces jelenetekben. A teljesítményorientáltság, a hierarchia, az online kapcsolati hálók, a kívülállók számára érthetetlen szleng és szakzsargon, valamint az állandó színjáték mások felé; vagyis a folyamatos és fojtogató megfelelési kényszer. Nehogy megtudja bárki is, hogy más vagy.  (Lórándot férfias öltözékben látjuk a nyitójelenetben, de szája rúzsozva van, amit gyorsan le is töröl – miután a sok kávétól magához tér – nehogy meglássuk.) Mintha víz alatt lennénk, vagy egy akváriumban.

Igen ám, de ez az akvárium mégis csak biztonságot ad, hiszen a zárt struktúrában a „halak” jól megvannak egymással, egyik sem különb igazából a másiknál. A nyílt tenger, vagyis a szabadság sokkal merészebb terep. Ott sok a veszély, az egyént bármikor sérülések érhetik. Testi éppúgy, mint lelki. Lóránd identitáskeresésének lényege épp ebben a konfliktusban rejlik. Maradjon egy átlagos hal a langyos vízű akváriumban, tovább rejtegetve a titkát, vagy lépjen ki a nyílt vizekre. Bevállalja? – visszhangzik fejünkben Csernus doki közhellyé vált kérdése.

Az előadás során a főszereplő parádés játékkal, és nagyon ötletes dramaturgiával, bábtechnikai eszközökkel jut el a „coming outig”. Onnan indulva, hogy öt éves korában magára vette az anyukája tűsarkúját, „kiminkelte” az arcát és jól érezte magát ebben a „jelmezben”. Az anya egyáltalán nem haragudott, de azért elmagyarázta, hogy a fiúk nem sminkelnek és hordanak magassarkút. Mások viszont már nem voltak ennyire megértőek a nehezen beilleszkedő, és furcsa fiú iránt. És ahogy az lenni szokott mindig van egy erősebb fiú, aki kigúnyol, kötekedni kezd és megüt.

A történet szereplői a multicég irodájának dobozaiból bukkantak elő, mégpedig héliumos lufi-bábok formájában. Csak egyetlen lufit nem lehetett visszatuszkolni a helyére: egy szemeteskukából kiszabaduló, magas, vörös lufit, aki Lóránd női identitásának jelképe. Ha akarja, ha nem, a „karakter” mindvégig jelen van a színen. Szép szimbólum, hogy a főszereplőt ért sérelmek „kellékei” (széttépett rajz, ruhák) épp e kukába landolnak. Valóban szemetesbe való lenne mindaz, ami a srác női énjét jelenti? – merül fel a kérdés a nézőben. Nyilván nem, és szerencsére az út- és identitáskeresés során Lóránd is eljut odáig, hogy igenis (fel)vállalja önmagát. Mert a szabadság, a tenger nyíltsága és sokszínűsége mégiscsak többet ér az akvárium zárt világánál. A léggömbökkel pedig messzire lehet repülni, ha kiszabadítjuk őket a dobozból. Még akkor is, ha közben fennáll a sérülés veszélye.

Az Akvárium nem közhelyekkel apellál, nem a politika megszokott jelmondataival közelíti meg a témát, nem használ sem alpári, sem orvosi nyelvet és még csak nem is öncélúan beszél a homoszexualitás kérdéséről. A bábművészet – némi pszichológiával, na és a humorral, meg zenével fűszerezve – kiváló eszköz arra, hogy egy kényes témáról érthető és mindenki számára átérezhető módon beszéljünk. Több szempontból is megvilágítva a kérdést. Anélkül, hogy bárki is kényelmetlenül érezné magát a darab láttán. Jó volna, ha ez a mentalitás a színpadon túl is érvényesülne.