Vezető hírek

interjú
Az orgona bűvöletében
Az egész élete a zene körül forog. Tízévesen már nemzetközi verseny második helyezettje volt, kitüntetéssel diplomázott mind zongora mind orgona szakon, jelenleg a mesterfokozat megszerzéséért tanul Bécsben. Szeptemberben az egyik legnagyobb nemzetközi orgonaverseny első helyezettje és különdíjasa lett Kalinyingrádban.

nézőpont
Facebook-arcunk védelmében
Az elmúlt hetekben a nemzetközi és a hazai sajtó is hangos volt az úgynevezett Facebook-adatbotránytól. Mint ismert, 2014-2016 között egy amerikai adatelemző cég körülbelül 50 millió (az újabb adatok szerint 87 millió) Facebook-felhasználó személyes adatához jutott hozzá, melyet arra használtak fel, hogy célirányos politikai és kereskedelmi tartalmakat juttassanak el a laikus használókhoz.

klasszik
Hatvan éves az Art Mozi
Retro filmnappal ünnepelte az Art Mozi a hatvanadik születésnapját. A Széchenyi téri épületet 1958. április 4-én adták át a közönségnek. Aznap egy görög filmet (Akiknek meg kell halnia) láthattak elsőként a nézők az újonnan nyílt Ady Moziban.

közélet
Fölényes Fidesz győzelem Zalában
Zala megye mind a három választókerületében nyert a Fidesz jelöltje. 23 órakor a zalaegerszegi választókerületben 90 százalék feletti, a keszthelyiben 89 százalékos, a nagykanizsaiban 68 százalékos a feldolgozottság az internetes adatbázisok szerint.

gazdaság
Új üzemcsarnokot épít a Flex
Új 2100 négyzetméteres iparcsarnokot épít a Flex a Zrínyi utcai telephelyét bővítve, hogy az autóipari szegmensben nagyobb piaci részesedést érjen el. A mintegy 3 milliárd forintos beruházással 100 új munkahelyet teremt Zalaegerszegen. A bejelentésre a város Dísztermében került sor a külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében.

olvass!
Április 11-én ismét maratoni versolvasás
Immár harmadik alkalommal rendezik meg a Költészet Napján az egész napos versolvasó programot a Keresztury VMK Családi Intézetének munkatársai. A rendezvényt 2016-ban tartották meg először a belvárosban, a start nagyon jól sikerült, és egyből elvárás is lett a költészetet szerető városlakók részéről.

közélet
Decemberre kész lesz a Kerámia utca
A közműépítési munkákkal megkezdődött az Arany János utca és a Mártírok útja közötti átkötő út létesítése, Zalaegerszegen. A Kerámia utca nevet viselő új kétsávos út az épülő belvárosi lakónegyed megközelítését szolgálja, amellett, hogy biztosítja a két, régebbi utca közötti összeköttetést.

pódium
Ide-oda mese különleges bábokkal
Óvodás, meg kisiskolás kori viszonyokat (baráti- és szerelmi kapcsolatokat) feszeget az a különleges mese, melyet április 7-én mutat be a Griff Bábszínház. Az Ide-oda című előadást részben Shakespeare Szentivánéji álom című drámája ihlette, jó része azonban a színészek improvizációira épül.

köztér
Kormányablakként él tovább a Zóna
A sarki bejáratot megszüntették, felette azonban meghagyták az eredeti Zóna feliratot, emlékeztetve a felújított műemlék épület egykori funkciójára. Átadásával egy új korszak vette kezdetét, hiszen földszintjén megnyílt Zalaegerszeg második kormányablaka, ahová a Munkácsy utca felőli kapun lehet betérni.

közélet
Választás 2018: Bemutatkoznak a jelöltek
Bemutatkozik a Fidesz, a Jobbik, az LMP, a Momentum és az MSZP-Párbeszéd 1. számú választókerületének (Zalaegerszeg és környéke) jelöltje.

köztér
Korhű felújítások a zónán belül
Az esztétikus lakókörnyezet kialakítását és a régi épületek korhű felújítását is szolgálja a közgyűlés által év végén elfogadott Településképi Arculati Kézikönyv, és a településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet.

népies
Húsvéti népszokásaink
A Húsvét a Karácsony mellett a keresztény világ legjelentősebb ünnepköre. Az elnevezés arra utal, hogy a húshagyó keddel kezdődő nagyböjti időszak után ekkor szabad ismét húst fogyasztani. A húsvéthoz számos jól ismert szokás kapcsolódik, így többek között a locsolkodás és a tojásfestés, csakúgy, mint a húsvéti nyúl hagyománya.
klasszik
Teniers-falikárpit ajándékba
A Helikon Kastélymúzeum Velencei tükörtermében sajtótájékoztatóval egybekötve mutatták be és adták át az intézmény legújabb kiállított műtárgyát: a 18. században a franciaországi Lille-ben készült, a flamand festődinasztia: a Teniers-ek által szőtt 5,5 méter széles és 3 méter magas-falikárpitot.

gasztro
Avokádós tojáskrém húsvétra
A húsvét jegyében zárult a tavaszi Lóci-Menza főzőtanfolyam a zalaegerszegi Űrhajós Bölcsődében, mely alkalomból avokádós tojáskrémet készítettek teljes kiőrlésű kaláccsal.

népies
Népi hang-színek
Népdalok kottával és szöveggel, népviseletes babák, hímzésmotívumok, valamint kifestők díszítik Laposa Julcsi népzenész, zenei mediátor Népi-hangszínek című füzetét, melyet rendhagyó sajtótájékoztató keretében mutattak be a zalaegerszegi városházán.

gazdaság
Első járműipari teszt szeptemberben
Az önvezető autók tesztelésére is alkalmas próbapálya első épületének elkészülte alkalmából tartottak konferenciát a zalaegerszegi járműipari tesztpályán március 28-án, mely iránti nemzetközi érdeklődését mutatja, hogy aznap délelőtt a McLaren képviselői tettek látogatást.
egyszervolt
Koponya a zalaapáti domboldalon
Avar kori ló és lovasa került felszínre egy vízmosta horhosban Zalaapáti területén. Illetve egészen pontosan első „körben” csak egy koponya látszott ki a földből a hóolvadást és az esőzést követően Zalaapáti-Hosszúfalu egyik domboldalán.

pódium
Gobbi Hilda-életműdíj Czegő Teréznek
1962 óta ünnepeljük március 27-én a színházi világnapot, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet fontosságára, illetve a színészek, színházi dolgozók munkájára, művészeti tevékenységére. Díjazva is néhány rangos elismeréssel egy-egy művész kiemelkedő teljesítményét.

oktató
Az egerszegi számviteli 45 éve
Eléggé zsúfoltan, de jó szellemben, kellemes társbérletben a renddel – fogalmazott bevezetőjében dr. Tóth József nyugalmazott intézetigazgató, aki a zárda épületében 1971-ben elinduló zalaegerszegi számviteli főiskolát 1990–2010 között húsz éven át vezette. A téma aktualitását az Egerszegi számviteli – Oktatás- és iskolatörténet 1971–2016 című kötetének bemutatója adta.

köztér
Kerékpárral Rédics és Lendva között
Kerékpáros összeköttetés létesül Lendvadedes–Dedeskecskés–Dolga Vas (Lendvahosszúfalu) között, melynek alapkövét az elmúlt héten tették le a rédicsi Tenke-hegyen. A most épülő útszakaszok hozzájárulnak a magyarországi kerékpározható úthálózat bővüléséhez, a határ menti közlekedés fejlesztéséhez.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltsége (7), Tóth Gábor (1), Viviéra Beach (6), zsebpénz (1), Győrffy Balázs, a NAK elnöke (1), logisztikai központ és konténerterminál (2), Hévíz, Városi Könyvtár (18), Foci (34), Mindenszentek (14), Vitrinkiállítás (46), Népi hang-színek (5), előadás (10), Jéghercegnő & Mr. Santa Claus (1), Borsfa (3), Gellénháza (15), Hibácskó Ferenc gyűjtő (1), Papp László tagintézmény-vezető (1), Tök jó Zalakaroson (1), autóvezetés (2), Stratégia (2)