Vezető hírek

népies
Hogyan kerül a kolbász az asztalra?
Ízlik, kérek még – mondták a gyerekek, miközben jóízűen falatozták a saját maguk által készített kolbászokat, lila hagymával, savanyú uborkával és friss kenyérrel. Ott-jártunkkor a zalaegerszegi Mikes Utcai Tagóvoda ovisai a disznótor hagyományaival ismerkedtek.

gazdaság
Bokrétaünnep március végén
A technikai épület kivitelezése már a kétharmadánál tart, míg a fogadóépület szerkezetépítését nemrég kezdték meg. A zalaegerszegi járműipari tesztpálya valamennyi elemén is dolgoznak szakemberek, így a kezelhetőségi pálya kialakításán is.

zöld
Cél a „zéró hulladék”
Zalaegerszeg, Lenti, Hévíz és Keszthely vonzáskörzetében mintegy 200 település hulladékgazdálkodási rendszerét korszerűsítik a megyében. A 3,5 milliárd forint európai uniós forrással támogatott beruházásról az egerszegi városházán tartottak sajtótájékoztatót.

gazdaság
Tágasabb irodaház, Cafe Frei és új társasház épül
Kiemelkedő városfejlesztési és gazdaságfejlesztő tevékenysége elismeréseképpen a közelmúltban Zalaegerszeg Innovációs Díjában részesült a Windoor Design Kft. Az immár 15 éves múltra visszatekintő cég, egy kis magánvállalkozásból nőtte ki magát a régió egyik meghatározó, sőt piacvezető üzletévé.

közélet
Kétszázmillió betegbiztonság fejlesztésre
A Zala Megyei Szent Rafael Kórház 200 millió forint összegű támogatást nyert a betegbiztonság fejlesztésére. A projekt eredményeképpen többek közt a fekvőbeteg osztályokon általános és speciális higiéniai fejlesztések valósulhatnak meg és egységes betegazonosító rendszert alakítanak ki. A nyertes pályázat részleteiről sajtótájékoztató keretében számoltak be.

sport
Hatha jóga testnek és léleknek
A jóga komplexen építi és ápolja a testet. Kezdetben még senki nem tudja pontosan, hogy később melyik elem lesz számára fontos ebből az összetett rendszerből.

interjú
Happy Bike: kerékpárral Letenyéről Horvátországba
A kivitelezések éve kezdődhet el Letenyén, amit az önkormányzat sikeres pályázati tevékenysége tesz lehetővé. A Mura városában többek között elindulhat a „Happy Bike” projekt megvalósítása, a Szapáry–Andrássy kastély részleges belső felújítása. Hogyan telt az elmúlt esztendő, milyen feladatokat ad az idei év – minderről Farkas Szilárd polgármesterrel beszélgettünk.

életmódi
Lelkiismeret-furdalás nélküli bestiák
Antiszociális személyiségzavar, az élethelyzetek feletti erős dominanciaigény, felületes báj, jó intellektus, erős manipulációs képesség, minimum három, különböző időpontban elkövetett gyilkosság. Tömörítve ezek jellemzik a pszichopata sorozatgyilkosokat.

kritika
A muszáj és a lehetetlen filozófiája
Már a nyitány is drámai; Carl Orff Carmina Burana című zeneművének legnépszerűbb tétele csendül fel. A középkor sötét, misztikus világát képzeljük magunk elé, pedig a történet elvileg az ókorba repíti el a nézőt. De lehet, hogy mindegy is milyen évszámot írunk.

köztér
Első osztályú műemléke a városnak
Megújult a belváros egyik emblematikus épülete, a Mária Magdolna Plébániahivatal. A részletről Vigh László országgyűlési képviselő, Balaicz Zoltán polgármester és Stróber László apátplébános számolt be a helyszínen sajtó képviselőinek.

zsibongó
Megszépült a kollégium
Száztíz középiskolás kollégista örül annak, hogy megszépült „lakóhelyük” az év elejére. A Kaffka Margit Tagkollégiumban ugyanis 2017 januárjában kezdődött meg az épület energetikai korszerűsítését célzó beruházás, melyre a Zalaegerszegi Tankerület nyert közel 139 ezer forintos támogatást.

kortárs
A színek felszabadítása
Huszonhárom kiállító, ötvennégy munka és egy díjazott. Ötödik alkalommal nyílt meg a Zalaegerszegi Szalon képzőművészeti tárlat, mely a városhoz kötődő művészek elmúlt két évben készült alkotásaiból ad ízelítőt.
oktató
Olvasómaraton és "Állati" kiállítás
Két napos hagyományos programmal ünnepelték a Liszt iskolában a Magyar Kultúra Napját. Olvasómaraton és kiállításmegnyitó igyekezett emlékezetessé tenni a diákok számára a nemzeti tudatot erősítő ünnepet.

közélet
Célba értek a számítógépek és a kis kék villám is
Célba értek a számítógépek és a kis kék villám is elkelt. Az önkormányzat és a Zalaegerszegi Televízió által felajánlott informatikai eszközök Nouakshottba, Mauritánia fővárosának egyik szegény iskolájába kerültek, míg a Böjte Sándor Zsolt önkormányzati képviselő által felajánlott Fiatot Szenegál Louga városában ajándékozták el.

közélet
Örömhír a Szent Család Óvodában
A Szent Család Óvoda 2017. szeptember elsején ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. Alig telt el néhány hónap azóta, amikor arról az örömhírről értesülhettek, hogy a kormány 350 millió forinttal támogatja egy új óvoda megépítését a régi helyén. A bejelentésre január 23-án sajtótájékoztató keretében került sor.

közélet
Gálaest kitüntetésekkel
A hagyományokhoz híven Zalaegerszegen a magyar kultúra napján adták át a város által alapított Kultúra Mecénása díjat, valamint a közművelődés területén dolgozó szakembereknek járó elismeréseket. A díjátadásra a kultúra napi gálaest keretében került sor a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.

gazdaság
Talajgenerátorokkal a jégeső ellen
Mesterséges esőkkel akadályoznák meg a jégkárokat, mely rendszer kiépítésére a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 1,8 milliárd forintot nyert. A hagyományos zalaegerszegi sajtóreggelin ez is szóba került, melyen a 2017-es esztendő eredményeiről és ez évi feladatokról számolt be Süle Katalin, a NAK Zala megyei elnöke, a kamara elnökségi szóvivője.

kortárs
Tájábrázolás másképp
A tájkép kizárólag realista ábrázolás lehet, vagy beszélhetünk absztrakt tájképfestészetről is? E kérdést feszegeti a Keresztury VMK Gönczi Galériájában nemrégiben nyílt kultúra napi tárlat.

kultúra
Családi ereklyék és virtuális tárlat
Idén ünnepeljük az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170., valamint az első világháború befejezésének 100. évfordulóját. A Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára mindkét jeles dátumra megemlékezik ebben az évben.

sport
24 órás úszás az úszóedző emlékére
A Dóczy Éva emlékére megrendezett 24 órás Úszógálára szeretettel várják az érdeklődőket is, akik a szurkolás mellett kulturális műsor részesei is lehetnek a zalaegerszegi fedett uszodában. A start január 27-én, szombaton 12 órakor hangzik el, ekkor ugranak vízbe a benevezett csapatok első úszói, hogy társaikkal együtt teljesítsék a 24 órás viadalt, ami vasárnap délben ér véget.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Pölöske (8), Deák Bill Gyula (3), Csány-Szendrey Általános Művelődési Központ (3), HETÉSI KERÉKPÁRTÚRA (1), Hévíz Balaton Airport (2), Söjtör Környéki Motorosok Baráti Kör (1), Látásfogyatékosok Egyesülete (2), Indul a bakterház (1), Idősek hónapja (17), ABBA SHOW (3), Látni és látszani (2), TÁNCDALFESZTIVÁL (1), hitélet (2), Birkás Zoltán polgármester (2), Horvátország (5), Magyar Plakát Ház (13), AVL-ZalaZone Kft. (1), Szakkör (4), Cinema City Zala (264), Térfigyelő kamerák (2)